2025 május 26

Jutalékok miatt drágák az autóhitelek

Az autófinanszírozás Nyugat-Európában három – többé kevésbé egyenlő – részre oszlik. Egyharmadát közvetítik a kereskedők, egyharmadát nyújtja az ügyfél saját bankja, a maradék egyharmad pedig az alkuszoké. Magyarországon 90 százalék jut a kereskedőkre.

Az alkuszcég felmérést végzett, ebben 18 kereskedéstől kért finanszírozási ajánlatot forint alapú, 2 millió forintos hitelre, 60 hónapos futamidőre. A legkisebb havi törlesztőrészlet 42 ezer, a legnagyobb 62 ezer forint volt – ismertette az adatokat Bencze Eszter projektvezető. A legalacsonyabb törlesztőrészletben – amelynek a kamata 10 százalék volt – nem szerepelt kereskedői jutalék. A felmérés során a 2 milliós hitel havi átlagos törlesztő részlete 52 343 forint volt. Ebben – az említett kamaton túl – 300 ezer forintos kereskedői jutalék szerepelt.

Az alkuszcég négy finanszírozóval áll kapcsolatban, ezek ajánlatait bárki összehasonlíthatja a honlapján. Céljuk az, hogy – akár az autós biztosításoknál – az ügyfél előre tájékozódjon. A magas kamatoknak és a devizaárfolyam változásnak is köze volt ahhoz, hogy az utóbbi 5 évben 100 ezer autót vettek vissza a finanszírozók nemfizetés miatt, ezek mögött 211,5 milliárd forint tartozás áll.

Az Autóhitel Alkusz Kft. 2011 óta működik alkuszként, korábban egy finanszírozó ajánlatait közvetítette. Portfóliójában 1,2 milliárd forint kihelyezés szerepel, ügyfeleinek száma 3 ezer.