Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 30

Majd’ három évtizedes csúcson az infláció

A spanyol statisztikai hivatal előzetes számításai szerint a idén októberben – 1992 szeptembere óta a legmagasabb – 5,5 százalék volt az éves infláció a szeptemberi 4 százalék után. Az uniós összehasonlításra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) a szeptemberi 4 százalék után októberben 5,5 százalék volt, a legmagasabb az adat jegyzésének 1997. évi kezdete óta. A szakértők 4,8 százalékot vártak. Az energiaárak emelkedése miatt a spanyol termelői árindex 1977 decembere óta a legmagasabb, 23,6 százalék volt éves összevetésben az előző hónapban, szeptemberben – ismertette a távirati iroda.

Ugyancsak a spanyol statisztikai hivatal számolt be arról csütörtökön, hogy az idei harmadik negyedévben a munkanélküliségi ráta 14,57 százalékra süllyedt a második negyedévi 15,26 százalékról, és ezzel már az ötödik negyedévben jegyeztek fel csökkenést. Szakértők kisebb, 14,20 százalékos rátára számítottak a harmadik negyedévre. A tavalyi harmadik negyedévben a munkanélküliségi ráta 16,26 százalék volt.

A harmadik negyedévben mintegy 359 ezer új állás jött létre, ezek többsége a szolgáltató ágazatban, illetve az ipari szektorban. A foglalkoztatottak száma ezzel meghaladta a 20 milliót, ezt a szintet először sikerült átlépni 2008 óta.