2024 október 04

Vártnál jobban nőtt a japán GDP

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt Japán hazai összterméke (GDP) az első negyedévben.

A szerdán ismertetett kormányzati adatok szerint a GDP a tavalyi második negyedév óta a legnagyobb mértékben, 0,4 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévhez képest, amikor stagnált a gazdaság teljesítménye. Elemzői várakozások átlagában 0,1 százalékos GDP-növekedés szerepelt az idei első negyedévre. A fogyasztási kiadások 0,6 százalékkal nőttek negyedéves összevetésben, ami szintén az elmúlt három negyedévben a legmagasabb érték a Covid-korlátozások feloldásának a hatására. Az állóeszköz-beruházások 0,9 százalékkal emelkedtek a tavalyi negyedik negyedévi 0,7 százalékos visszaesés után, miközben a kormányzati kiadások a harmadik egymást követő negyedévben változatlanok maradtak.

A japán export 4,2 százalékkal, az import 2,3 százalékkal csökkent az első negyedévben. A tavalyi első negyedévhez viszonyítva a japán GDP 1,6 százalékkal nőtt, az előző negyedévi 0,1 százalékos csökkenés után. A tavalyi évben Japán gazdasága 1,1 százalékkal erősödött az egy évvel korábbi 2,1 százalékos növekedés után.