2024 október 03

Tajvani aggodalom – Kína félelmetes hadereje számokban

Január végén Joseph Wu, Tajvan külügyminisztere elmondta, hogy nagyon komolyan veszik a kínai fenyegetést. 2027 szerepel fontos dátumként a naptárjukban, ekkorra datálják a kínai támadás legnagyobb valószínűségét. Egy hónappal ezelőtt megerősítette nyilatkozatát. Kína rendelkezik a világ legnagyobb katonaságával, mintegy 2 millió aktív katonával büszkélkedhet. Haditengerészete szintén a világ legnagyobbja, becslések szerint 355 aktív hajóval rendelkezik. Kay-Achim Schönbach, volt német admirális 2021-ben félelmetes adatokról számolt be. A német haditengerészet volt parancsnoka szerint Kína négyévente Franciaország teljes haditengerészetének megfelelő mértékkel bővíti haditengerészetét.

(www.shutterstock.com)

Kína – Katonai nagyhatalmat épít Hszi Csin-ping

Hszi Csin-ping nem sokkal a hatalom átvétele után, drasztikus katonai reformprogramot jelentett be. Fő célja, hogy a 21. század közepére teljes mértékben világszínvonalú erőkké alakítsák át a Kínai Népi Felszabadító Hadsereget. A kormány arra ösztönzi a magánvállalkozásokat is, hogy támogassák a katonai technológiák fejlesztését, az AI-tól kezdve, a nukleáris technológián át egészen a drónokig. Az elmúlt évtized tendenciája, hogy Kína minden erejével arra törekedett, hogy önellátóvá váljon több területen, így a fegyvergyártásban is. Miután több éven át összehangolt erőfeszítéseket tett technológiai képességeinek fejlesztése érdekében, Kína mostanra fegyvereinek több, mint 90 százalékát belföldön gyártja.

A kisebbik problémát az jelenti, hogy Kínai Népi Felszabadító Hadsereg nem lenne képes egyedül a partvonalról meghódítani Tajvant. Tajvan lakosságának több, mint 90 százaléka városokban él, és már mindkét fél jelezte az elhúzódó városi konfliktus lehetőségét. Ami ennél is nagyobb fejtörést okoz Hszi elnöknek az az, hogy a katonáinak gyakorlatilag nincs harci tapasztalata. A hadsereg mozgósításával kapcsolatos aggodalmait ez miatt már 2017-ben is kifejtette.

A felkészülés megkezdődött – mit szól ehhez Amerika?

Tajvan megtámadása előtt tehát van még mit fejleszteni Kínának, azonban a vezetők tisztában vannak ezekkel a kihívásokkal. Folyamatosan arra összpontosítanak, hogy javítsák csapataik minőségét, és önellátóbbá váljanak a fegyverek terén. Tajvan tehát okkal tart egy esetleges inváziótól, és már ők is megkezdték a felkészülést. Ebben nagy segítségükre lehet az USA. Amerika ugyanis érdekelt abban, hogy Tajvan megtartsa önállóságát. Ezért várhatóan minden erejével azon lesz, hogy megakadályozza, hogy legnagyobb vetélytársa átvegye a szigetország feletti uralmat. Április 7-én a Pentagon 1,7 milliárd dolláros megállapodást jelentett be Boeing amerikai multinacionális vállalattal. A megállapodás 400 darab hajók elleni Harpoon rakétákról szólt, a vevő állítólag Tajvan, bár ezt hivatalosan nem erősítették meg.

Forrás: theguardian.com

Címlapkép: Shutterstock