2024 október 05

Kínai gazdaság a lejtőn – erre az elemzők sem számítottak

Több hónapja nem tud optimizmust szolgáló adattokkal szolgálni az ország, hiszen a járvány kezdete és a kirobbant háború olyan külső körülmények, amelyek rengeteg ország gazdaságára gyakoroltak nyomást. Nem volt ez másképp Kínában sem, és egyre nagyobb hangja volt azon híreknek, hogy a kitűzött célt, az 5,5 százalékos fejlődést nem fogják tudni elérni. Ezt tovább erősítette az újabb zéró-covid stratégia miatt történt teljes lezárás, amely az ország több városát is durva karanténkötelezettségek alá rendelte. Mivel Kína hatalmas központ, ahova rengeteg áru érkezik, és exportja is méretes, az ilyen lezárások hosszas csúszásokat okoztak a szállításokban. A korlátozásokat tehát nem csak az ország lakosai érzékelhették, de hatása kiterjedt a többi országra is.

(www.shutterstock.com)

A gyenge áprilisi adatok után változásra számít a vezetőség

Most azonban napvilágot láttak a kiábrándító áprilisi adatok, mely csak nagyobb hangsúlyt helyezett a koronavírus okozta károkra. A világ második legnagyobb gazdasága a kiskereskedelem és a gyárgyártás megdöbbentő csökkenését jelentette, széles körben elmaradva a piaci elvárásokról. A kiskereskedelmi értékesítés áprilisban 11,1 százalékot zuhant egy évvel ezelőtti időszakhoz képest. Ez jóval a 6,1 százalékos előrejelzés alatt volt a Reuters felmérésében, és szintén jóval alacsonyabb, mint a márciusban észlelt 3,5 százalékos csökkenés. Az ipari termelés az 2,9 százalékos csúszást jegyzett a múlt hónapban egy évvel korábbihoz képest, megfordítva ezzel márciusi százalékos gyarapodást. Ez az ipari termelés legrosszabb összehúzódása 2020 februárja óta, amikor Kína gazdasága a kezdeti koronavírus-járvány idején szinte teljesen leállt. A városi munkanélküliségi ráta áprilisban 6,1 százalékot ért el, a márciusi 5,8 után, amely már magában 21 hónapos volt rekord volt. Kína munkanélküliségi rátája csak 2020 februárjában volt magasabb.

(www.shutterstock.com)

A növekvő munkanélküliség figyelmeztető jel a kommunista párt számára, tekintettel a társadalmi és politikai instabilitás kockázatára. Ezt a helyzetet már ők sem hagyhatták tovább romlani. Az enyhítések úgy néz ki 6 hét szenvedés után végre jöhetnek. Bár többen szkeptikusak, hiszen volt már híre enyhítésnek, azonban a mostani kiábrándító gazdasági helyzetben már talán be is fog következni a változás. A kormány gazdasági felendülésre számít ebben a hónapban.

Forrás: cnn.com

Címlapkép: Shutterstock