2024 október 02

Kína kamatdöntése – veszélyben az ország fejlődése

Kína gazdasága újabb problémába ütközött. A szakértők felemelkedést vártak a 2023-as év második felében a világ második legnagyobb gazdaságától, azonban úgy tűnik, hogy a járvány utáni újranyitás nem hozta el a várt fellendülést.

Miután múlt héten az ország kiábrándító gazdasági adatokat közölt, a kínai jegybank (PBOC) kedden csökkentette az irányadó rövid kamatlábat. Utoljára tavaly nyáron tett hasonlót a jegybank, rámutatva ezzel a politikai döntéshozók körében egyre növekvő aggodalmakra Kína egészséges gazdasági fejlődésével kapcsolatban. A Kínai Jegybank 2%-ról 1,9%-ra csökkentette hétnapos fordított repóügyletek kamatlábát, ezzel 2 milliárd kínai jüant injektálva a gazdaságba. A vezető befektetési bankok, mint például a Citic Securities korábban jelezték, hogy az ország a gazdasági stabilizáció szakaszába lépett. A bank arra számít, hogy az irányadó kamatlábak csökkentése támogatja majd Kína fejlődési céljait. A központi bank várhatóan a héten kiadja a májusi bankhitelekre vonatkozó adatokat. Eközben a National Bureau of Statistics of China csütörtökön közzéteszi az ipari kibocsátásról, a beruházásokról, a kiskereskedelmi értékesítésről és a munkanélküliségről szóló adatokat is. Yi Gang, a PBOC kormányzója szerint Kína gazdasága erős ellenálló képességgel és nagy növekedési potenciállal rendelkezik.

Kiábrándító adatok, és a kínai gazdaság gyengélkedése

Még nem adtak hivatalos magyarázatot a mai módosításra. A változtatás viszont arra enged következtetni, hogy a gazdasági növekedés támogatása most elsőbbséget élvez a bankok jövedelmezőségével kapcsolatos aggodalmakkal szemben. Kína exportja májusban az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 7,5 százalékot zuhant. Az ország importja is 4,5 százalékkal esett vissza, ami jelzi, hogy a gazdasági fellendülés lassul, mivel a globális kereslet gyengül a magasabb kamatlábak miatt. A kereskedelem, valamint a gyári és fogyasztói aktivitás gyengélkedése tovább növeli a világ második legnagyobb gazdaságára nehezedő nyomást.

Forrás: scmp.com; portfolio.hu; apnews.com

Címlapkép: Shutterstock