2024 december 04

Jól alakult a Xiaomi kínai elektronikai profitja

A koronavírus-járvány dacára 36,4 százalékkal növelte nyereségét éves összevetésben a Xiaomi kínai elektronikai vállalat a tavalyi utolsó negyedévben – adta hírül a távirati iroda.

A pekingi székhelyű vállalat szerdán azt közölte, hogy az egyszeri tételek nélküli nyeresége 3,2 milliárd jüan (490,84 millió dollár) volt a december végével zárult három hónapban, felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szereplő 2,9 milliárd jüant. Az értékesítésből származó bevétel 24,8 százalékkal, 70,5 milliárd jüanra emelkedett. A cég okostelefon üzletágának bevétele – ami a Xiaomi teljes bevételének nagyobbik részét adja – 38,4 százalékkal, 42,6 milliárd jüanra ugrott. A vállalat Kínában kiszállított készülékeinek száma 52 százalékkal nőtt, piaci részesedése pedig 15 százalék volt a tavalyi utolsó negyedévben. A Xiaomi exportbevétele 27,6 százalékkal, 33,8 milliárd jüanra nőtt, ami a cég teljes bevételének 47,9 százaléka. A Xiaomi úgy tudott javítani eredményein, hogy fő riválisa, az ugyancsak kínai Huawei Technologies fokozatosan visszaszorul a globális okostelefon-piacról a cég ellen hozott amerikai szankciók miatt. A 2010-ben alapított Xiaomi az egyik vezető mobilgyártó a világon az eladott készülékek száma alapján.