Rendkívüli Hírek:

2024 október 01

Japánban 3,3 százalék maradt az éves infláció

A várt lassulás helyett a júniusival megegyező volt júliusban a fogyasztói áremelkedés Japánban.

Pénteken közölt kormányzati adatok szerint június után júliusban is 3,3 százalékos éves inflációt mértek Japánban, míg a szakértői várakozások átlagában 2,5 százalék szerepelt. Egyebek között az élelmiszerárak növekedése 8,8 százalékra gyorsult éves összevetésben a júniusi 8,4 százalékról, a ruházati cikkek és lábbelik drágulása pedig 3,9 százalékról 4,1 százalékra nőtt. A fogyasztói árak 0,4 százalékkal nőttek júliusban júniushoz képest, amikor 0,2 százalékos emelkedést mértek.

A japán jegybank által inkább figyelt, friss élelmiszerek nélkül számított árak ugyanakkor négy hónapja a legkisebb ütemben, 3,1 százalékkal emelkedtek júliusban, miután júniusban még 3,3 százalék volt a növekedés. Ez a mutató tizenhatodik hónapja mozog a japán jegybank 2 százalékos inflációs célszintje fölött. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított infláció éves szinten 4,3 százalékra gyorsult júliusban az egy hónappal korábbi 4,2 százalékról – közölte a távirati iroda.