Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 13

Japán infláció: a 2,8 százalék

Japánban 2,8 százalékos éves inflációt mértek júliusban, ami megegyezett a júniusival és a májusival.  Ezzel február óta a legmagasabb szinten maradt az ismertetett kormányzati adatok szerint.

A jegybank által inkább nyomon követett, friss élelmiszerek nélküli árak 2,7 százalékra emelkedtek, ami három hónapja a legmagasabb a június 2,6 százalékot követően, és ezzel már több mint két éve a jegybank 2 százalékos inflációs célszintje fölött áll. Az országban a villamos energia ára a múlt hónapban 22,3 százalékkal nőtt, ami 1981 márciusa óta a legnagyobb emelkedés volt. Az élelmiszerárak 2,9 százalékkal, a szállítási szolgáltatások 1,2 százalékkal, az egészségügyi szolgáltatások pedig 1,5 százalékkal drágultak. Az élelmiszer és energia nélkül számított infláció 1,9 százalék volt júliusban, szemben az egy hónappal korábbi 2,2 százalék után- közölte a távirati iroda.

A japán fogyasztói árak 0,2 százalékkal nőttek júliusban júniushoz képest, amikor 0,3 százalék emelkedést jegyeztek föl.