2024 október 03

Hogyan vélekedik Soros György a kínai gazdaságról?

Kína ingatlanpiaca több éven keresztül szolgálta az ország gazdaságának növekedését. Ez azonban a tavalyi évben tapasztalt problémák miatt véget érhet Soros György szerint. A milliárdos a Stanford Egyetemen hétfőn tartott beszédében elmondta, hogy Xi Jinping elnök nem biztos, hogy képes lesz helyreállítani a bajba jutott iparággal szembeni bizalomhiányt. A kormány szigorítása már elkerülhetetlen volt, hiszen rengeteg kockázatos hitelre épült az iparág, és egy gazdaságot nem lehet egy ennyi problémával rendelkező területre felépíteni. Közbe kellett tehát lépni. A korlátozások nehézzé tették az eladósodott vállalatok számára, hogy kötelességeiket kifizessék. Az egyik negatív értelemben kiemelkedő vállalat az Evergrande volt, amely 300 milliárd dolláros tartozását görgette sokáig maga előtt. A tényeket Soros is alátámasztotta beszédében, ahol elmondta, hogy a Kína gazdasági fejlődése egy fenntarthatatlan modellen alapult, amely arra ösztönözte az embereket, hogy megtakarításuk nagy részét ingatlanokba fektessék.

Soros többször is bírálta Pekinget a felügyeleti politikája és a szigorításai miatt

Az eső árak sokakat fognak Xi Jinping ellen fordítani, főleg azokat, akik befektetették megtakarításaik nagy részét az ingatlanokba. Soros szerint az elnöknek számos eszköz áll rendelkezésre a bizalom helyreállításához, a kérdés csak az, hogy megfelelően fogja-e használni őket. Az elemzők már régóta aggódtak, hogy az Evergrande összeomlása szélesebb körű kockázatokat válthat ki a kínai ingatlanpiacon, és a lakástulajdonosoknak és a szélesebb pénzügyi rendszernek is gondokat okozhat. Az ingatlanok és a kapcsolódó iparágak az ország GDP-jének 30 százalékát adják. Kína gazdasága tavaly 8,1 százalékkal bővült, messze meghaladva a kormány saját céljait. Azonban láthattuk, hogy az év vége felé ez a növekedés egyre jobban lelassult. Természetesen nagy befolyása volt ebben a lassulásban az építőiparnak is, ahol a kevesebb károsanyag kibocsátás miatt korlátozások voltak az egyes gyárakon. Az ingatlanválság és a járvány tovább rontotta a helyzetet. A helyzet nem a legjobb, azonban jó döntések sorozata és az eszközök megfelelő hasznosítása segíthet elkerülni a gazdasági válságot.

Forrás: edition.cnn.com