2024 október 06

Fogynak az autók Kínában

Kínában, a világ legnagyobb autópiacán 1,98 millió új autót adtak el februárban, ami 13,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte pénteken a kínai autóipari vállalatok szakmai képviselete, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers).

Februárban három hónap csökkenés után nőtt újra éves összehasonlításban az új autók kiskereskedelmi eladása Kínában, januárban 35 százalékos éves szintű csökkenést regisztráltak. A jelentős mértékű januári visszaesést a szokásosnál korábbi holdújév-kezdet okozta, aminek következtében kevesebb volt a munkanapok száma. Februárban 20 munkanap volt, néggyel több, mint egy évvel ezelőtt, ami kedvezően alakította a termelési és az értékesítési adatokat. A Kínai Autógyártók Szövetsége (CAAM) pénteken azt is közölte, hogy a New Energy Vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek februári értékesítése 55,9 százalékkal nőtt. A személyautók eladása 10,4 százalékkal 1,39 millióra emelkedett februárban. Az idei első két hónapban 15,2 százalékkal kevesebb autót adtak el Kínában az előző év azonos időszakához képest, a NEV-eladások pedig 20,8 százalékkal emelkedtek. Az ágazati szervezet közlése szerint tavaly éves szinten 93,4 százalékkal, 6,89 millióra emelkedett a NEV-járművek eladása Kínában, miután 2021-ben 2,99 millió ilyen járművet értékesítettek az ázsiai országban – közölte a távirati iroda.