2024 október 06

Egyre mélyebb kapcsolatban – Xi és Putyin telefonbeszélgetése

A lassan négy hónapja húzódó háborúnak egyelőre nem látni a végét, azonban az orosz-kínai kapcsolatok egyre mélyebb gyökereket eresztenek. Kezdetben is már érzékelhető volt, hogy Kína gazdaságilag támogatni fogja Oroszországot. Kína nem kritizálta Oroszország invázióját, és ilyen értelemben nem is fogadta el ezt a kifejezést. Miközben a NATO-t és a nyugatot azzal vádolta, hogy Moszkva lépését kiprovokálták. Természetesen Kína is nagyban függ a nyugattól, ezért nem szeretné átlépni a határokat, hiszen az velük szemben is szankciókat jelentene. A gazdaságuk jelenleg már lassan két éve szenved a koronavírus és az ingatlanbotrányok miatt. Az idei tervezett emelkedést is nagy valószínűséggel nem fogják tudni elérni. Így tehát egy esetleges nyugati szankció, míg az azt kiadó országoknak is súlyos károkat okozna, Kína gazdaságát is károsítaná. Kína azt állítja, hogy semleges, de magatartása egyértelművé teszi, hogy továbbra is szoros kapcsolatokba fektet be Oroszországgal. Hetekkel azelőtt, hogy Oroszország február 24 -én elindította a támadást, Putyin és Xi találkoztak Pekingben, és megállapodtak, hogy a felek közötti kapcsolatoknak nincs korlátozása.

(www.shutterstock.com)

A szerdai beszélgetés eredményei

A Kreml azt is elmondta, hogy a két vezető beleegyezett abba, hogy a jogellenes nyugati szankciókkal szemben felerősítik a gazdasági együttműködést. Megállapodtak abban, hogy kibővítik a kooperációt az energia, a pénzügyi, az ipari, a közlekedési és más területeken, figyelembe véve a globális gazdaság helyzetét, amely bonyolultabbá vált a szankciók bevezetése óta. A nyugat soha nem látott szankciókat fogadott el Oroszország ellen, Moszkva pedig úgy véli, hogy Európa és az Egyesült Államok ezzel egy globális gazdasági lassulást okozott. Moszkva új piacokat és beszállítókat is keres az inváziót követően Oroszországot elhagyó nagy külföldi cégek helyére. Az Európai Unió és az Egyesült Államok az intézkedéseket nem hagyta szó nélkül. Figyelmeztetettek, hogy Peking bármilyen támogatása Oroszország ukrajnai háborújában, vagy Moszkva segítése a nyugati szankciók elkerülésében, károsíthatja a kapcsolatokat.

(www.shutterstock.com)

Forrás: aljazeera.com

Címlapkép: Shutterstock