Bikapiaci hangulatban Kína
A Fidelity elemzőinek beszámolója szerint a kínai vállalatvezetők kifejezetten bikapiaci hangulatban vágtak neki a 2021-es évnek, mely a kínai holdnaptár szerint a bivaly éve lesz; terveik között szerepel többek között a tőkeberuházások felfuttatása és a dolgozói létszám növelése is.
A Kínával foglalkozó Fidelity elemzőik több mint fele arról számolt be, hogy a vállalatvezetők magabiztosabban tekintenek az előttünk álló év elé: mindössze 4%-uk szerint romlott a hangulat. Havi szinten decemberről januárra tovább javult a helyzet megítélése, annak ellenére, hogy globálisan ezzel ellentétes folyamat zajlott, miután számos országban új Covid-19 mutációkat fedeztek fel.
Kínát először döntötte le a lábáról a járvány, viszont elsőkén is lábalt ki belőle, és most egyre nagyobb lendülettel zajlik a talpra állás: a vírus terjedését jórészt sikerült megfékezni, és az exportőr vállalatok kihasználják az ellátási láncoknak a nyugati országokban bekövetkezett fennakadásait. Míg a nemzetközi vállalatok a talpra állásnak még csupán a legelső szakaszában járnak, Kínával foglalkozó elemzők már arról számolnak be, hogy az általuk vizsgált vállalatok jóval előrébb járnak a gazdasági ciklusban: 36%-uk szerint az ágazataik az expanziós szakasz közepénél tartanak, szemben a 24%-os globális átlaggal. Mindössze 18%-uk nyilatkozott úgy, hogy az ágazatuk a talpra állás kezdeti szakaszában jár, ami jóval alacsonyabb, mint a 34%-os globális átlag.
Eközben a Fidelity Kína-szakértői a munkaerőpiac előttünk álló 12-havi alakulásával kapcsolatban is optimistábbak, mint a többi régióval foglalkozó kollégáik. A szakemberek szerint a kínai cégek dolgozói létszáma idén átlagosan 6%-kal fog nőni, szemben a 2%-os globális átlaggal és az Európára és Japánra jellemző csökkenéssel.