2024 október 02

A vártnál kevésbé nőtt a kínai GDP

A második negyedévben a vártnál kevésbé nőtt a kínai bruttó hazai termék (GDP) éves bázison a nemzeti statisztikai hivatal, az NBS hétfői jelentése alapján.

Az NBS (National Bureau of Statistics) kimutatása szerint a kínai bruttó hazai termék a második negyedévében 6,3 százalékkal nőtt, lendületesebben az első negyedévi 4,5 százaléknál, de elmaradt a 7,3 százalékos elemzői várakozásoktól. A második negyedévi GDP-növekedés mértéke jórészt a tavalyi alacsony bázisnak tulajdonítható, amikor Sanghajban és más nagyvárosokban szigorú járványvédelmi zárlatot vezettek be. Az első félévben 5,5 százalékkal nőtt a kínai bruttó hazai termék. Kína 5 százalék körüli GDP-növekedési célt tűzött ki az idei évre.

Tavaly 3,0 százalékkal nőtt a kínai gazdaság, kevésbé az 5,5 százalékos célnál. Az előző negyedévhez képest a második negyedévben szezonális kiigazítással 0,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék, nagyobb mértékben a 0,5 százalékos piaci várakozásoknál, de kisebb mértékben az első negyedévi 2,2 százalékos negyedéves GDP-növekedésnél. A második negyedévi már sorban a negyedik egymást követő negyedéves növekedés volt Kínában, de mértékét tekintve némi lendületvesztésről tanúskodik – közölte a távirati iroda.