2024 október 06

A téli álom véget ért – jöhet Kína felemelkedése

Több éven át tartó szigorú korlátozásokat követően Kína gazdasága és természetesen lakossága is fellélegezhet. Vége a szigornak és megkezdődhet a fejlődés. Bár a tavalyi év végén hirtelen bejelentett enyhítések teljes káoszt okoztak az országban, Xi Jinping elnöknek már nem volt más választása. A zéró-covid korlátozások hatása megbélyegezte az ország fejlődését. Kína GDP adatai ezt jól tükrözik. 2022-ben a kínai bruttó hazai termék mindössze 3 százalékkal nőtt, jócskán elmaradva a hivatalos céljától, amely 5,5 százalék volt. A csalódás ellenére úgy tűnik idén egy új Kínával kell szembenéznie a világnak. A nehéz idők után most igazán rá szeretnének kapcsolni. A kínai kormány várhatóan vasárnap jelenti be az idei GDP növekedési célját. Az előrejelzések szerint ez 5 százalék vagy az feletti érték lesz. Hisznek benne, hogy azok után, hogy Kína befejezte szigorú covid-ellenőrzését a gazdaság visszatérhet az 5 százalék feletti növekedés pályájára. A szakértők szerint nagy segítség lehet idén az emelkedésben a lakáspiac várható fellendülése. A Morgan Stanley és a Goldman Sachs 5,7, illetve 5,5 százalékos emelkedést várnak Kína gazdaságától.  

(www.shutterstock.com)

A magabiztosság megmaradt, Kína fejlődése beindulhat

Volt itt minden az elmúlt három évben – techcégek kontrollálása, az ingatlanpiac kudarca, járvány folyamatos terjedése és a háború kirobbanása – ennek ellenére 2023 már kedvezhet a gazdaságnak. Kína nemzeti politikai tanácsadói úgy vélik, hogy az ország gazdasága továbbra is rugalmas, tele van potenciállal és erővel. Nehéz időszakokat élt át, és a rengeteg megpróbáltatás ellenére is jelentős fejlődést tudott felmutatni. A nemzetközi politikai és gazdasági környezetben tapasztalható folyamatos zűrzavar viszont még komoly ellenszélként szerepelhet a fejlődésben. A háború tovagyűrűző hatása erősen érintheti a világ második legnagyobb gazdaságát is, amely történetesen „korlátlan barátságban” van Oroszországgal. Ez miatt az elmúlt hetekben kisebb összetűzésbe is került az Egyesült Államokkal. A feszültség tehát egyre csak nő, és ez okozhat még gondokat Kínának. Prioritássá kell tenni a növekedés stabilizálását, valamint a gazdaság hatékony korszerűsítését és megfelelő bővítését, erre viszont a háborús környezetben nem a legmegfelelőbb.

Forrás: cnbc.com

Címlapkép: Shutterstock