Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 30

Túlbecsülték magukat a csehek

A bruttó hazai termék (GDP) Csehországban 2,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz mérve – közölte pénteken első becslése alapján a cseh statisztikai hivatal Prágában. Az adat alacsonyabb a piaci elemzők által várt 2,8-3,4 százaléknál – adta hírül a távirati iroda.

Az előző negyedévhez viszonyított növekedés 1,4 százalékos volt. A gazdasági növekedés kizárólag a belföldi felhasználás emelkedésének köszönhető – mutatott rá a statisztikai hivatal. Folytatódott a cseh gazdaság pandémia utáni erősödése a harmadik negyedévben is, leginkább a kereskedelmi és a szolgáltatói szektor javult, míg a feldolgozó iparban – a hiányzó alkatrészek miatt – mérsékelt visszaesés volt tapasztalható.

„A be nem fejezett gépipari termékek jelentős része egyelőre a raktárakban pihen, ami negatív hatást gyakorolt a külkereskedelmi mérlegre” mutatott rá Vladimír Kermiet, a hivatal szakigazgatója. „A kivitel csökkent. Ez negatívan befolyásolta a GDP alakulását is” – szögezte le Kermier. A becslésekkel a Cseh Statisztikai Hivatal sem közöl részletes adatokat.