2024 október 04

Tíz százalék alá csúszhat a cseh infláció

Három hónapon belül tíz százalék alá kellene kerülnie a csehországi inflációnak – jelentette ki Ales Michl, a cseh Nemzeti Bank kormányzója  Prágában.

Csehországban januárban 17,2 százalékon tetőzött az éves infláció, majd februártól csökkenő tendenciát mutat, áprilisban 12,7 százalék volt. „Ez még nem győzelem. A második fél évben továbbra is olyan infláció lesz, amelybe nem szabad belenyugodnunk, amelyet nem szabad elfogadnunk. Az alapkamat ezért továbbra is magas szinten marad” – mondta a prágai Gazdasági Főiskola hallgatóival folytatott beszélgetésében Ales Michl. A cseh jegybank által meghatározott alapkamat tavaly nyár óta 7 százalék. A jegybanki kormányzó úgy fogalmazott, a helyzet javulása érdekében arra lesz szükség, hogy a második fél évben tíz százalék alá kerüljön az éves infláció. „A harmadik szakasz az lesz, hogy a jövő évben folytatódjon az infláció mérséklődése, két százalék közelébe. Ez a gazdaság számára jó hír lenne. Ennek bebiztosítása érdekében jelenleg azt mérlegeljük, hogy a jegybanktanács júniusi ülésén továbbra is hét százalékon tartsuk az alapkamatot, vagy emeljük” – mondta Ales Michl.

Üdvözölte a cseh kormány csütörtökön ismertetett gazdasági stabilizációs programját, de a részleteket nem kívánta kommentálni. Hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a költségvetési hiány minél nagyobb mértékben csökkenjen. A csehországi infláció letörésében szerinte döntő szerepe volt az erős koronának. „Az alapkamatot 2022 júliusától nem emeltük és verbálisan támogattuk az erős koronát. A változatlan 7 százalékos alapkamat mellett sikerült elérni, hogy egy euró áprilisban 23,44 kornát ért. Ezzel a korona rekorderős szintre került” – fejtette ki Alex Michl. Szerinte a cseh jegybank monetáris politikája az idei első negyedévben volt a legszigorúbb az utóbbi húsz év alatt – ismertette a távirati iroda.