A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Románia ismét betárazna az unión kívüli munkásokból
Románia ismét megduplázta, és 100 ezerre növelte az Európai Unión kívülről idén befogadható vendégmunkások keretszámát egy csütörtökön elfogadott kormányhatározat révén. A munkaügyi minisztérium közleménye szerint a megnövelt, 100 ezres keretszám azt a célt szolgálja, hogy fedezze a munkaerőhiányt, ami főleg az építőiparban, a vendéglátóiparban és a sütőiparban tapasztalható – ismertette a távirati iroda.
Az állásközvetítéssel foglalkozó állami ügynökség adatai szerint tavaly január és augusztus között 264 983 betöltetlen állás volt Romániában, ebből több mint 50 ezret ismételten betöltetlennek jelentettek be a cégek. Tavaly megnőtt a munkáltatók által igényelt vendégmunkások száma is, hiszen 2021-ben a január és augusztus közötti időszakban 6518 cég kérte 83 338 külföldi vendégmunkás alkalmazását, miután a hazai piacon nem találtak munkaerőt, míg 2020 azonos időszakában csak 49 200 külföldi vendégmunkás engedélyezését igényelte 4135 cég.
Az Európai Unión kívülről érkező vendégmunkások keretszámát a román kormány évente szabályozza. Tavaly eredetileg 25 ezer vendégmunkást hagytak jóvá, majd év közben 50 ezerre emelték ezt a számot. Így a bukaresti kormány két egymást követő évben már másodszor duplázta meg a keretszámot.