2024 december 05

Rekord magas az infláció Európában

Az áremelkedés élén az orosz ukrán háború által befolyásolt energia árak állnak. Az energia ára októberben 41,9 százalékkal emelkedett, míg szeptemberben 40,7 százalékkal. Az élelmiszerek, dohánytermékek és alkohol ára 13,1 százalékkel emelkedett, többel, mint bármikor az évben.

„Az infláció októberben ismét megugrott, ami egy igazi Halloweeni rémálom az EKB számára” – közölték a Pantheon Macroeconomics elemzői egy e-mailben.

Salomon Fiedler, a Berenberg közgazdásza szerint „a fogyasztói árak folyamatos emelkedése és a továbbra is rugalmas belső kereslet azt a kockázatot jelenti, hogy az EKB decemberben 75 bázisponttal emelheti az alapkamatot, az általunk meghirdetett 50 helyett.”

Olaszország inflációja 12 százalék

A hétfői adatok az előző heti gyorsbecslések után jelentek meg. Olaszországban a becsléseket is megdöntötte az inflációs adat, ami 12,8 százalék. Németországban 11,6 százalékra, míg Franciaországban 7,1 százalékra emelkedett az éves infláció. A nagy különbségek az országok különböző gazdaságpolitikai döntéseit tükrözik. Emellett Észtországnak, Litvániának és Lettországnak is 20 százalék fölött volt az októberi pénzromlása.

Az Európai Központi Bank – amelynek elsődleges célja az infláció szabályozása – csütörtökön megerősítette, hogy a következő hónapokban további kamatemeléseket hajtanak végre az árak leszorítása érdekében. A közlemény szerint „jelentős előrelépést” ért el a kamatlábak normalizálásában, de „további kamatemelésre számít, annak érdekében, hogy az infláció időben visszatérjen a 2 százalékos középtávú inflációs célhoz.

Növekedett a GDP

Az infláció mellett a másik fontos adat, amire figyelni érdemes a GDP. A hétfőn közzétett növekedési adatok 0,2 százalékos GDP-t (bruttó hazai termék) mutattak az euróövezetben októberben. Ez azt követően történt, hogy a régió 0,8%-os növekedést ért el a második negyedévben. Csak Belgiumban, Lettországban és Ausztriában regisztráltak nulla alatti GDP-arányt.

Andrew Kenningham, a Capital Economics vezető közgazdásza szerint „az euróövezet GDP-jének növekedése a harmadik negyedévben nem változtat azon, hogy az eurózóna a recesszió küszöbén áll”

Gyengén teljesít az euró

Az euró paritás alatt állt, az amerikai dollárral szemben hétfőn a korai kereskedési órákban és az adatok közzététele után nem mutatott nagyobb mozgást. Az euró az év eleje óta 12 százalékkal gyengült a dollárral szemben. Ennek a trendnek a legnagyobb megerősítése a paritás áttörése volt nyár közepén. Azóta ezen a szinten egyensúlyoz az árfolyam, azonban a gazdasági környezet, illetve az aggasztó adatok a dollár erősödését prognosztizálják továbbra is. A gyengébben teljesítő euró, az EKB számára azért aggasztó, mert infláció növelő hatása van.

Forrás: www.cnbc.com