Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 30

Erős tempóban az euróövezet

A harmadik negyedévben az előzetes becslésnek megfelelő 2,2 százalékkal nőtt az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévihez képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.

Az euróövezet bruttó hazai terméke az első becslésnek megfelelő 2,2 százalékkal nőtt a szeptemberrel zárt harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest, a 2,1 százalékos második negyedévi negyedéves növekedés után. Az első negyedévben 0,3 százalékkal csökkent az euróövezeti GDP negyedéves bázison. Az euróövezeti GDP a tavalyi második negyedévben esett vissza a legnagyobb mértékben, negyedéves bázison 11,8 százalékkal, amit a harmadik negyedévben 12,4 százalékos növekedés követett.

Az Európai Bizottság az éves euróövezeti GDP-növekedést 5 százalék körülire várja olyan növekedési kockázatok függvényében, mint az energiaárak alakulása, az emelkedő infláció, a termelőipar beszállítói láncaiban makacsul kitartó fennakadások, valamint a járvány esetleges ismételt elharapózása. Az Európai Unió 27 tagállamának bruttó hazai terméke az Eurostat második becslése szerint 2,1 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a második negyedévi 2,0 százalék után.

Éves bázison az euróövezeti GDP-növekedés a szeptemberrel zárt harmadik negyedévben 3,7 százalékos volt, az uniós pedig 3,9 százalékos. A második negyedévben az euróövezet bruttó hazai terméke 14,2 százalékkal, az Európai Unióé pedig 13,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Az Eurostat számára rendelkezésre álló adatok alapján a harmadik negyedévben Románia érte el a legnagyobb éves GDP-növekedést, 8,0 százalékosat.

Magyarország harmadik negyedévi GDP-növekedése éves bázison 6,1 százalék volt, a litván növekedés pedig 5,0 százalékos. A magyar gazdaság a második negyedévben 17,3 százalékkal nőtt 2020 második negyedévéhez képest, a román gazdaság pedig 13,8 százalékkal. Lengyelország a harmadik negyedévben 5,3 százalékos, a másodikban 10,9 százalékos éves GDP-növekedést ért el.

A csehországi növekedés a harmadik negyedévben 2,8 százalékos, a másodikban 8,1 százalékos volt éves bázison. A német gazdaság a harmadik negyedévben 2,5 százalékkal nőtt éves bázison, a francia 3,3 százalékkal, az olasz 3,8 százalékkal, a spanyol pedig 2,7 százalékkal. A második negyedévi éves GDP-növekedés Németországban 9,9 százalékos, Franciaországban 18,8 százalékos, Olaszországban 17,0 százalékos, Spanyolországban pedig 17,5 százalékos volt. https://ec.europa.eu/eurostat/documents/2995521/11563375/2-16112021-AP-EN.pdf