2024 október 05

Ennek sem örülhet Oroszország

Oroszországban tíz hónapon belül először februárban emelkedtek a termelői árak havi szinten, miközben éves összevetésben gyorsult a termelői árak csökkenése az orosz statisztikai hivatal szerdán ismertetett adatai szerint.

A termelői árak 0,9 százalékkal nőttek februárban januárhoz képest, amikor 0,9 százalékos csökkenést mértek, és átlagosan 7,5 százalékkal voltak alacsonyabbak az egy évvel korábbinál a januári 4,6 százalékos, éves csökkenés után.

Ugyancsak szerdán közölték, hogy a március 20-ig tartó héten a fogyasztói árak 0,1 százalékkal nőttek az előző heti 0,02 százalékos emelkedés után. Oroszország éves inflációs rátája tavaly 11,9 százalék volt, csaknem háromszorosa a kormány 4 százalékos céljának. A jegybank előrejelzése szerint idén 5-7 százalékos lesz az infláció, 2024-re pedig 4 százalékra csökken – közölte a távirati iroda.