2024 október 02

Drasztikusan drágultak a fűtési rendszerek Németországban

Düsseldorf/Budapest, 2023. július 11., kedd (MTI/dpa) – Az elmúlt két évben drasztikusan drágultak a fűtési rendszerek Németországban a VZBV német fogyasztói érdekvédelmi szervezetek szövetsége által végzett piaci felmérés alapján.
A fűtési rendszerek árai 2021-ben átlagosan mintegy 25 százalékkal, 2022-ben pedig még ennél is valamivel nagyobb mértékben emelkedtek – mondta Stefan Materne, a VZBV (Verbraucherzentrale Bundesverband e.V.) energetikai tanácsadó szolgálatának munkatársa a dpa hírügynökségnek kedden adott interjúban. A VZBV az aktuális árak áttekintéséhez a helyi és regionális energetikai tanácsadó cégektől kérte kereskedők ajánlati árait. Eszerint a levegő-víz hőszivattyúk átlagára a 2021-es 20 ezer euróról (7,6 millió forint) idén 31 ezer euróra (11,8 millió forint) emelkedett. A pelletfűtési rendszerek ára ugyanebben az időszakban 27 ezer euróról (10 millió forint) 37 ezer euróra (14 millió forint) emelkedett. De a gázfűtéses rendszerek ára is nőtt, 6 ezer euróról (2,3 millió forint) 10 ezer euróra (3,8 millió forint). Stefan Materne szerint az áremelkedés csak részben vezethető vissza a nyersanyag- és energiaköltségek emelkedésére, jórészt azonban a kereslet óriási növekedésének tulajdonítható.

Címlapkép forrása: Shutterstock