2024 március 29

Bahmut – Itt lehet a harcok vége, működik az ukránok terve

A héten már beszámoltunk róla, hogy a háború levéresebb csatájának végéhez közeledünk, hiszen az oroszok elfoglalták Bahmut 80 százalékát. Az ukránokat már a menekülő útvonalukon is lőtték, és komoly hiányról számoltak be az ukrán csapatok. Az utolsó védőbástya elveszni látszott, és Putyin egyre közelebb került céljához. Most azonban nem várt problémába ütköztek az oroszok. Több hónapnyi véres csata után úgy tűnik fogyóban az oroszok lőszere. Az orosz Wagner zsoldoscsapat vezetője azzal fenyegetőzik, hogy kivonja csapatait a Bahmut városáért folytatott kulcsfontosságú csatából Kelet-Ukrajnában, mivel rohamosan megnőtt a veszteségek száma.

(www.shutterstock.com)

Közben az ukrán katonai hatóságok arról is beszámoltak, hogy az orosz erők nem tudták elvágni a városba vezető utánpótlási útvonalakat. A jelek arra utalnak, hogy a közelgő ukrán ellentámadás előtt az orosz erők komoly hiányosságokkal szenvednek. „Bahmut városában a veszteségek ötször magasabbak a kelleténél a tüzérségi lőszerek hiánya miatt,” jelezte a Wagner csoport vezetője, Jevgeny Prigozhin. A Wagner csoport eddig komoly területre tett szert Bahmut körül, ezzel nagyban segítve az oroszok előre nyomulását. Most azonban a csapatok kivonása hónapok munkáját teheti tönkre. Így elmaradna a morál javítását biztosító győzelem Putyin számára, és a háborús mérleg jelentősen az ukránok javára billenhet.

A háború naponta ezrek életét követeli

„Minden egyes nap holttestek ezreit szállítjuk el a frontvonalról. Ha a lőszerhiányt nem pótolják, kénytelenek leszünk visszavonulni vagy meghalni.” A Háborús Tanulmányok Intézete (Institute for the Study of War) arról is beszámolt, hogy a Wagner vezetője kijelentette, hogy a naponta szükséges 4000 lövedéknek – amelyet az Oroszország Védelmi Minisztériumától kértek – csak egy töredékét kapták meg, körülbelül 800-at. Mindez áttörést jelenthet az ukrán erőknek. Úgy tűnik bejött Zelenszkij terve és megérte ennyi ideig ragaszkodni Bahmut városához. Nagyon jó híreket kaptak már az ellentámadás megindítása előtt. Az ISW szerint Prigozhin aggodalmát fejezte ki az orosz erők felkészültsége miatt, ami az ukrán ellentámadást illeti.

Forrás: aljazeera.com

Címlapkép: Shutterstock