Rendkívüli Hírek:

2024 október 21

Az ABB növekvő bevétellel és nyereséggel zárta a harmadik negyedévet

Növekvő harmadik negyedéves bevételről és nyereségről, valamint rekordmagas üzemi EBITA-árrésről jelentett a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat. Tájékoztatta a cég az MTI-t.

A cég eredménybeszámolója szerint a harmadik negyedévben a szakértők által leginkább figyelemmel követett üzemi EBITA (kamatfizetés, adózás és amortizáció levonása előtti eredmény) 12 százalékkal, 1,553 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 1,392 milliárd dollárról. Az ABB negyedéves árbevétele éves szinten összehasonlítható alapon 2 százalékkal, 7,968 milliárd dollárról 8,151 milliárd dollárra nőtt. „A harmadik negyedévben elért jó eredményeinknek köszönhetően felfelé módosítjuk az egész évre vonatkozó árrés-előrejelzésünket. Azonban a vártnál gyengébb gyártásautomatizálási piaci kereslet és a meglévő megrendelések teljesítésének kissé lassuló üteme kedvezőtlen hatással volt az árbevétel növekedésére” – nyilatkozta Morten Wierod, a vállalat vezérigazgatója.

Az adózott eredmény éves szinten 7 százalékkal, 947 millió dollárra nőtt a szeptember végével zárult harmadik negyedévben az előző év azonos időszakában elért 882 millió dollárhoz képest. A részvényarányos nyereség 48 centről 51 centre emelkedett. A vállalat közlése szerint a harmadik negyedévben az eredménykimutatás gyakorlatilag minden tétele pozitívan alakult az előző évhez képest. Az energetika üzletág kedvező eredményei bőven ellensúlyozzák a robotika és gyártásautomatizálás, valamint az e-mobilitás területén tapasztalt gyengébb teljesítményt. Az ABB ismét rekordszintű, 19,0 százalékos üzemi EBITA-árrést ért el az előző év azonos időszakában elért 17,4 százalék után.

Az ABB azt is közölte, hogy a 2024-es teljes évben pozitív book-to-bill arányt vár. Az összehasonlítható alapon mért árbevétel-növekedés várhatóan 5 százalék alatti, az üzemi EBITA-marzs pedig valamivel 18 százalék feletti lesz. Az ABB magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, azóta az egyik vezető szállító a hazai közmű-, valamint energetikai szektorban.

Képek forrása: Shutterstock