2024 október 02

A vártnál némileg jobban lassult a svájci infláció júniusban

Svájcban a fogyasztói árak az elemzői várakozásoknál némileg kevésbé, 1,7 százalékkal nőttek júniusban az egy évvel korábbiakhoz mérve a májusi 2,2 százalékos emelkedés után – derült ki a svájci statisztikai hivatal hétfői adataiból. Az elemzők előzetesen 1,8 százalékos júniusi adatra számítottak.

Az éves infláció lassulása elsősorban az energia, a ruházati termékek, valamint az élelmiszerek árának lassabb emelkedését tükrözte. A fogyasztói árak az elemzői várakozásokban szereplő 0,2 százalék helyett 0,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest júniusban a májusi 0,3 százalékos emelkedést követően. Az üzemanyag- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összehasonlításban 1,8 százalékkal nőtt júniusban, az előző hónaphoz képest pedig stagnált. Annak ellenére, hogy a tavalyi 2,8 százalékos átlagos infláció nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számított, Svájcban ez így is 1993 óta a legmagasabb volt. Legutóbbi kamatdöntő ülésén, június 22-én a svájci központi bank (SNB) a piaci várakozásoknak megfelelő mértékben emelte meg az alapkamatot az infláció elleni küzdelem részeként, egyben jelezte, hogy további emelésekre lehet szükség. A svájci jegybank június 22-én kiadott közleménye szerint az irányadó rátát 25 bázisponttal, 1,75 százalékra emelte, ami „ellensúlyozza a középtávon ismét erősödő inflációs nyomást.” Június volt az első hónap 2022 januárja óta, amikor a svájci infláció visszatért az SNB 0 és 2 százalék közötti inflációs célsávjába. Ennek ellenére az elemzők arra számítanak, hogy a svájci jegybank legközelebbi, szeptemberi ülésén 25 bázisponttal 2,00 százalékra emeli az irányadó rátát.