2024 október 02

A török jegybank a vártnál kisebb kamatemelésről döntött

A török jegybank ismét a piac által vártnál szerényebb kamatemelésről döntött csütörtökön.

A török központi bank 2,5 százalékponttal, 15 százalékról 17,5 százalékra emelte az irányadónak számító, hétnapos repokamatot, miután június 22-én 6,5 százalékponttal, 8,5 százalékról 15 százalékra módosította. A piaci elemzők arra számítottak, hogy 20 százalékra emelkedik a kamat júliusban. A török jegybank 2021 márciusa óta először júniusban emelt kamatot, ami elmozdulást jelez a konvencionálisabb gazdaságpolitika irányába a magas infláció ellensúlyozása érdekében. Az újabb kamatemelés megerősíti, hogy az ország távolodik Recep Tayyip Erdogan török elnök szokatlan meggyőződésétől, miszerint a kamatcsökkentés az infláció ellen hat.

A jegybank csütörtöki közleményében jelezte: az infláció mérséklése érdekében továbbra is „megfelelő időben és fokozatosan, amennyire szükséges”, emelni fogja a kamatokat. A májusban újraválasztott Recep Tayyip Erdogan török elnök nemrég átalakította gazdasági csapatát. A török jegybank élére Hafize Gaye Erkant nevezték ki, aki korábban a Goldman Sachs Groupnál, valamint a First Republic Banknál töltött be vezető pozíciókat. Erkan az első nő a török központi bank élén. Az Erkan vezette török jegybank június 22-én tartotta első kamatdöntő ülését. Törökországban az éves infláció csökkent ugyan az októberi 85,5 százalékos, kétéves csúcshoz képest, de továbbra is magasan áll. Júniusban éves szinten lassult a törökországi fogyasztói áremelkedés, havi összevetésben viszont megugrott, amiben elsődleges szerepet játszott a líra júniusi gyengülése a főbb devizákkal szemben a május végi elnökválasztások után.

Éves összevetésben a fogyasztói áremelkedés 2021 decembere óta a legalacsonyabb szintre, 38,2 százalékra mérséklődött júniusban a májusi 39,6 százalékról, ugyanakkor a havi szintű fogyasztói áremelkedés öt hónapja a legnagyobb mértékű, 3,92 százalék volt a májusi minimális, 0,04 százalékos növekedést követően – közölte a távirati iroda.