2024 október 01

A becsültnél lassabban növekedett a brit gazdaság

Az ONS felülvizsgált adatsora szerint ugyanakkor a brit GDP-érték a korábban számítottnál így is közelebb jár a koronavírus-járvány előtti szinthez, mivel a tavalyi visszaesés kisebb volt az eddig mért ütemnél. A friss kimutatás szerint a szeptemberrel zárult három hónapban 1,1 százalékkal nőtt reálértéken a brit GDP-érték az első becslésben szereplő 1,3 százalék helyett. A módosítást elsősorban a korábban számoltnál kisebb fogyasztási kiadások és az energiaszektor gyengébb teljesítménye, valamint az üzleti szektor beruházási értékének 2,5 százalékos visszaesése indokolja. Az ONS szerdán ismertetett új számításai alapján ugyanakkor 2020 egészében a korábban számoltnál valamivel kisebb mértékben, 9,4 százalékkal csökkent a brit gazdaság teljesítménye. Az eddigi becslésben 9,7 százalékos GDP-zuhanás szerepelt a tavalyi egész évre.

A statisztikai hivatal javította a tavalyi második negyedévre számolt teljesítményadatokat is: az új mérés szerint abban a három hónapban 19,4 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék negyedéves összevetésben az eddig kimutatott 19,6 százalék helyett. A brit kormány a koronavírus-járvány megfékezése végett 2020 márciusának végén országos zárlatot rendelt el, és a tavalyi második három hónap volt az első teljes negyedév, amelyet a brit gazdaság e zárlat hatálya alatt töltött. A tavalyi második negyedévi és a 2020 egészében mért éves GDP-zuhanás a szerdán ismertetett korrekcióval együtt is példátlan mértékű volt a modern brit gazdaságtörténetben. A tavalyi visszaesés egyben azt is jelentette, hogy a brit hazai össztermék értéke a 2013-as szintre zuhant vissza, vagyis a koronavírus-járvány sokkja egy év alatt hétévi növekedést emésztett fel.

A brit statisztikai hivatal szerdai ismertetésében közölte ugyanakkor, hogy a korrekciók nyomán a brit GDP-érték az eddig számolt 2,1 százalékos elmaradás helyett már csak 1,5 százalékkal jár a 2019 negyedik negyedévében, vagyis a koronavírus-járvány elhatalmasodása előtti utolsó teljes negyedévben mért szint alatt. Az ONS számításai szerint a világ legnagyobb piacgazdaságai közül eddig csak az Egyesült Államok hazai összterméke haladta meg reál- és nominálértéken egyaránt a koronavírus-járvány előtti szintet. Az amerikai GDP-érték a brit statisztikai hivatal szerdai kimutatása szerint nominálértéken számolva 6,9 százalékkal, reálértéken mérve 1,4 százalékkal haladta meg az idei harmadik negyedévben a 2019 utolsó negyedében elért szintet. Az ONS által vizsgált országok közül Spanyolországban a legnagyobb az elmaradás: a spanyol GDP-érték nominálértéken 0,3 százalékkal, reálértéken 6,6 százalékkal jár a koronavírus-járvány előtti szint alatt.

Londoni pénzügyi elemzők a brit gazdaságban is további lassulást várnak, mindenekelőtt a harmadik negyedévi GDP-mérések után felbukkant, gyors terjedésű omikron koronavírus-variáns miatt. Gabriella Dickens, a Pantheon Macroeconomics londoni üzleti elemzőműhely brit gazdasági ügyekkel foglalkozó vezető közgazdásza a harmadik negyedévi GDP-adatok szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: a ház az idei negyedik negyedévre mindössze 0,6 százalékos, 2022 első negyedére zéró GDP-növekedést vár a brit gazdaságban, mindenekelőtt a szolgáltatási szektor egyes lakossági ágazataiban várható visszaesés miatt. Az elemző szerint a brit háztartási szektor reálkiadásai csak 2022 közepére térnek vissza a járvány előtti szintre.