2024 október 06

Élesen emelkedő élelmiszerárak – a rizs lehet a következő áldozat

Nehéz időket élünk, egy folyamatosan változó környezetben, ahol rengeteg kockázat vesz körül minket. Jelenleg az egyik legnagyobb problémát az infláció és annak következményei okozzák. Az élelmiszerárak az elmúlt hónapokban rohamosan megugrottak. Számos élelmiszer ára, a búzától a húsokon át, egészen az olajokig minden emelkedett. Ezt az elmozdulást rengeteg tényező vezérelte, ideértve a műtrágya és az energia növekvő költségeit, valamint az orosz-ukrán háború ellátási láncokra gyakorolt hatását. Az élelmiszer-export tilalmak, illetve a súlyos zavarok érintettjei között szerepelt az Indiából származó búza, Ukrajnából érkező búza, zab és a cukor, valamint az Indonéziából importált pálmaolaj.

(www.shutterstock.com)

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének élelmiszerár-indexe már azt mutatja, hogy a nemzetközi rizsárak egymás után már az ötödik hónapban kúsznak egyre feljebb, ezzel elérve a 12 hónapos csúcsot. A szakértők szerint a rizstermelés továbbra is bőséges, de a búzaárak emelkedése és a gazdálkodás általában magasabb költségei miatt a rizs árait is érdemes figyelemmel kísérni. „A rizzsel kapcsolatos kockázatok továbbra is alacsonyak, mivel a globális rizskészletek bőségesek, és Indiában a termés várhatóan jó lesz ezen a nyáron,” jelentette ki Sonal Varma, a Nomura vezető közgazdásza. Oroszország Ukrajna elleni háborúja felhajtotta a búzaárakat, hiszen a harc megzavarta a gazdálkodást és megakadályozta az országból származó gabonaexportot. A búza ára egy évvel ezelőtti értékéhez képest több mint 50 százalékkal emelkedett.

India döntése nagy port kavarhat

India és Kína a világ két legnagyobb rizstermelője, a világgazdasági fórum szerint a globális rizstermelés több mint felét teszik ki. Az elemzők most attól tartanak, hogy az elkövetkezendő hetekben India akár tilalmat hozhat be a rizs exportjára, a búza és a cukor után. India még májusban kivetette az export tilalmakat a búzára, hivatkozva az ország általános élelmezésbiztonság kezelésének szükségességére. Néhány nappal a búzatilalom után a cukorra vonatkozó korlátozásokat is életbe léptette.

(www.shutterstock.com)

Az ENSZ élelmiszerár-indexe szerint az árak most 75 százalékkal magasabbak a pandémiát megelőző szinthez képest. „A pandémiával kapcsolatos munkaerőhiány és Oroszország inváziója Ukrajnában súlyosbította a helyzetet azáltal, hogy az élelmiszerellátást korlátozta, és tovább növelte az energiaárakat,” jelentette ki Frederique Carrier, az RBC Wealth Management ügyvezető igazgatója és befektetési stratégia vezetője. Hozzátette, hogy az élelmiszerelőállítási költségek körülbelül egyharmada energiával kapcsolatos, különösen a műtrágya előállítása nagyon energiaigényes. Az árak pedig tavaly óta csak szárnyaltak. Nem csoda tehát, hogy ez hatással van az élelmiszerárakra is.

Forrás: cnbc.com

Címlapkép: Shutterstock