2024 október 03

Csökkeni kezdett a búza jegyzése a szerdai sokéves csúcsról

A Bloomberg szakértőket idézett, akik azt mondták, hogy Oroszország és Ukrajna a világ legnagyobb gabonanövény-exportőrei, és hogy kettejük konfliktusa veszélyezteti a világpiac stabil búzaellátását. Az ezzel járó emelkedő ár pedig növelheti az inflációs nyomást. A márciusi határidős búzajegyzés csütörtökön 2,8 százalékkal, 9,6075 dollárra drágult vékánként (1 véka=36,35 liter), majd innen kissé lefelé korrigált. Pénteken a határidős jegyzések már jelentősebben, 3,9 százalékkal, 8,9825 dollárra estek – ismertette a távirati iroda.

„A csökkenés ellenére a búzaár így is igen magas” – mondta Paul Bloxham, az HSBC Holdings Plc. vezető közgazdásza. Ugyancsak a chicagói terménytőzsdén a kukorica márciusi határidős jegyzései pénteken 2 százalékkal 6,7675 dollárra csökkentek vékánként. Egy nappal korábban több mint 5 százalékkal drágult a jegyzés. A szójabab vékája 1,6 százalékkal, 16,28 dollárra esett a csütörtöki 3 százalékos emelkedés után.