2024 október 02

Visszacsúszott az amerikai feldolgozóipar

A hétfőn ismertetett végleges decemberi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 57,7 pont lett, minimálisan alacsonyabb a korábban előzetesként ismertetett 57,8 pontnál és elmaradt a novemberi 58,3 ponttól. A BMI mint teljesítménymutató 50 pont feletti értéknél a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének a növekedését, 50 pont alatti értéknél pedig a csökkenését jelzi. Az IHS Markit amerikai feldolgozóipari BMI mutatója 2020 július óta tartózkodik 50 pont felett, amikor 50,9 pontot ért el a júniusi 49,8 pont után. Legalacsonyabb értéke 2020 áprilisában volt 36,1 ponttal. Sian Jones, az IHS Markit egyik vezető közgazdásza a felmérés eredménye alapján azt mondta, hogy az amerikai feldolgozóipar teljesítménye továbbra is nőtt, de már nem olyan mértékben, mint novemberben, amit részben az alkatrészhiány, valamint a beszállítók késedelme okozott. A szakértő ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az input ár hat hónapja a legkisebb ütemben nőtt decemberben, ami az eladási ár emelkedésének a lassulását eredményezte – ismertette a távirati iroda.