2024 október 01

A vártnál jobban nőtt a Nestlé bevétele

A svájci Nestlé, a világ egyik vezető élelmiszeripari cége az elemzők által vártnál nagyobb bevételnövekedéssel zárta az év első hat hónapját – derült ki a vállalat csütörtökön közzétett jelentéséből.

Az év első felében a cég globális bevétele 1,6 százalékkal, 46,3 milliárd svájci frankra nőtt éves összevetésben. Az árbevétel 8,7 százalékos organikus (vállalati akvizíciók és árfolyam-ingadozások hatásaitól megtisztított) növekedése, amely az értékesítési volumen 0,8 százalékos csökkenésének és a 9,5 százalékos áremelésnek tulajdonítható, felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szereplő 8,1 százalékot. A vállalat idén is folytatta az áremelést, miután a magas nyersanyagárak hozzájárultak a tavalyi profit csökkenéséhez. Mark Schneider vállalatvezető korábbi nyilatkozata szerint a nyersanyagárak okozta károk ellensúlyozása érdekében vált szükségessé az áremelés folytatása. A tavalyi 8,2 százalékos áremelés nem ellensúlyozta teljes mértékben a megnövekedett költségeket, amelyeket egyebek mellett az arabica kávé és a tejtermékek drágulása jelentett.

Az év első felében a termékkategóriák közül a Purina PetCare járult hozzá a legnagyobb mértékben az organikus növekedéshez, amelyet a Purina ONE, a Purina Pro Plan és a Friskies állateledel-márkák erőteljes lendülete hajtott. A csecsemőtápszerek és pépek értékesítése is kétszámjegyű százalékos organikus növekedést ért el. Az édességek szegmensében az organikus növekedés százalékos mértéke szintén kétszámjegyű volt, egyebek mellett a KitKat iránti élénk keresletnek köszönhetően. A vállalat első féléves működési eredménye éves összevetésben 2,9 százalékkal, 7,9 milliárd svájci frankra emelkedett. Az első félévben a vállalat 2,4 milliárd svájci frank értékű Nestlé részvényt vásárolt vissza hároméves, 2022 januárjában indított, 20 milliárd svájci frankos részvény-visszavásárlási programja keretein belül. A Nestlé az első fél év kedvező eredményeire reagálva javította korábbi előrejelzését, az idei évre 6-8 százalékos helyett immár 7-8 százalékos organikus bevételnövekedést vár.

A Nestlé részvénye több mint 1,8 százalékos pluszban állt csütörtökön délután 13.45 óra után néhány perccel a zürichi tőzsdén. A Nestlé a világ egyik legnagyobb élelmiszergyártója. A cég portfóliójában több mint 2000 márka található, köztük a Nestlé, a Nescafé, a Nespresso, a KitKat, a Gerber és a Maggi. Magyarországon a Nestlé több mint 30 éve van jelen. A svájci vállalat Magyarországon három gyárában – Szerencsen, Diósgyőrben és Bükön -, illetve budapesti központjában összesen több mint 2500 embert foglalkoztat. Január közepén jelentették be, hogy a Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén – közölte a távirati iroda.