2024 március 28

Zöldbe borult Európa

Minden pluszban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,24 pontos emelkedéssel, 34 548,09 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,06 százalékkal erősödött.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,07 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,16 százalék emelkedéssel kezdett. Frankfurtban 0,04 százalékkal emelkedett a DAX index az európai kezdéskor, a londoni FTSE-100 index 0,27 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,09 százalékkal erősödött nyitáskor. Madridban 0,17 százalék, Milánóban 0,20 százalék volt a kezdeti erősödés.

Ma nem lesz fontosabb adat

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint újabb csúcsdöntésre áll készen a BUX, az amerikai elnök körüli aggodalmak nem befolyásolták a kelet-európai kereskedést. Elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy az HSBC tartásra minősítette át a Mol vételi ajánlatát, a korábbi célár 23 000 forint volt, az új még nem került nyilvánosságra.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta, vélhetően javulni fog a befektetői hangulat a nemzetközi tőzsdéken, ennek Amerikában már látható jelei voltak a csütörtöki kereskedésben. Az elmúlt napok nagy esését követően Európában és Magyarországon is várhatóan javulni fog a befektetői hangulat.

Az Erste részvényelemzője kiemelte: pénteken a magyar részvénypiacot érintő különösebb hírek nem jelennek meg, az OTP már publikálta az osztalékfizetési rendjét, ami technikai tényező, árfolyamhatása nem lesz, olyan eurózónás makroadatok sem érkeznek, amelyek jelentősebben hatnának a kereskedés irányára.

Innen indultak az indexek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 382,36 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 34 528,85 ponton zárt csütörtökön, ezzel ismét történelmi csúcsot döntött. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az európai indexek csütörtökön nagyot estek az amerikai politikai bizonytalanságok miatt. A legrosszabbul a pénzügyi és az autóipari cégek papírjai szerepeltek. A pénzügyi cégek indexe egy százalékkal esett, az autóipari papírokat pedig a Fiat Chrysler 3 százalékos gyengülése húzta le.

A pán-európai indexek közül a Stoxx 600 és az FTSE Eurofirst 300 0,5 százalékkal gyengült, az euróövezeti Euro Stoxx50 index pedig 0,6 százalékkal esett.

Az európai indexek közül a londoni szenvedte el az egyik legnagyobb veszteséget, a font-sterling árfolyama viszont nyolc hónapja az első alkalommal emelkedett 1,30 dollár fölé a váratlanul jónak bizonyult áprilisi brit kiskereskedelmi adatoknak köszönhetően. Az FTSE-100 index 67 ponttal 7436 pontra esett. A frankfurti DAX index 41 ponttal, 0,33 százalékkal végzett lejjebb 12 590 ponton, a párizsi CAC-40 index pedig 0,53 százalékkal, 28 ponttal csökkent 5289 pontra.

Pluszban végzett Amerika

Az amerikai indexek is csökkenéssel kezdték a csütörtöki kereskedést a washingtoni politikai belharcok miatt szerdán elszenvedett idei legnagyobb veszteségük után. A nap folyamán azonban a kedvező gazdasági adatoknak köszönhetően megindult az olcsóvá vált papírok felvásárlása és az indexek pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. A DJIA index 0,3 százalékkal, az S&P-500 index 0,4 százalékkal, a Nasdaq Composite 0,7 százalékkal emelkedett.

Vegyes a kép Ázsiában
Az ázsiai piacok óvatos iránykereséssel, vegyes indexekkel indították el a pénteki globális tőzsdei kereskedést. Az európai kezdés előtt másfél órával Tokió 0,3 százalék nyereséget, Hongkong 0,2 százalék nyereséget, Szöul 0,1 százalék nyereséget, Sanghaj pedig 0,3 százalék veszteséget mutatott.