Nemcsak a toronyház emeletei között bolyonganak a műszaki hibás felvonó szeszélyei szerint, de a saját félelmeikkel kikövezett léleklépcsőket is kénytelenek végig grádicsolni. Ráadásul olyan különleges napon, amikor az újságok pletyka rovatai arról írnak, hogy egyetlen kiválasztott ember előtt megnyílik a boldogság kapuja. Otthonos, barátságos tér a Szín-Mű-Hely, a szolnoki Szigligeti Színház nemrégiben megnyílt fiók intézménye. Nem csupán a játszótér, de már az előcsarnok is, amely egyszerre büfé, ruhatár és galéria. Olyan figyelemre méltó alkotásokkal, hogy az ember az előadás végén be sem áll a kabátokért kígyózó sorba, inkább a falon lógó festményeket veszi szemügyre, s így észrevétlen telik a máskor kínos várakozás ideje.
Színész szerző darabját állította színpadra Molnár László rendező. Nem véletlen tehát, hogy a cselekmény fő szála mentén, néha attól függetlenül is, lehetőségek széles skálája nyílik az egyéni alakításokra. Az apró magánszámokban ezúttal a hölgyek viszik a prímet. Kintao Mimani (Jankovics Anna) egyszerre szoptatós és kikapós, ráadásul életveszélyesen romlottá rontott nőszemély szexuális felbuzdulását látva tényleg nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Talán még ezt is túlszárnyalja Helene (Gombos Judit) és Agatha (Kertész Marcella) keserédes zugivászata. Évtizedek óta hiányzik a magyar színpadról a könnyű szalonspicc, a felszabadult mulatozás, az elkeseredett mámorkeresés vagy épp a rolót leszakajtó taglóivás különféle fokozatainak árnyalt bemutatása. Nos, a férfias laposüvegből suttyomban lehúzott három-három asszonyi korty színjátszásunk legszebb hagyományait idézi. A férfiak közül a szerző finoman stricis, gyáván számító Michája és a mindenki által lenézett, örökké sértett liftkezelő (Karczag Ferenc) alakítása igazán emlékezetes.
Misztikus komédiát hirdet a színlap, de a végkifejlet igazán tragikus. Hőseink az egyik emeleten elkövetett bankrablás véletlen kedvezményezettjeiként több táskányi zimbabwei dollárhoz jutnak, s miközben az értéktelen pénzcsomókkal tömik tele zsebeiket, észre sem veszik az angyalok szárnyának suhogását. Pedig az effekt ennél erősebb már aligha lehetne, a boldogság mai ajtónállói zajos helikopterekkel közlekednek. Mindhiába. A Lift utasai inkább az apró és értéktelen örömök kiskapuját választják. Mi mást is tehetnének, ehhez van szemük. (Mészáros István: Lift – szolnoki Szigligeti Színház, Szín-Mű-Hely)
