2024 március 29

Visszaesett a brit gazdaság teljesítménye

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett első becslése szerint a hazai össztermék (GDP) értéke a szeptemberrel zárult három hónapban 0,2 százalékkal esett vissza a második negyedévben elért szinthez képest. Szeptemberben 0,6 százalékos GDP-csökkenést mértek havi összevetésben az augusztusi 0,1 százalékos visszaesés után. A Bank of England legújabb pénzügypolitikai jelentése azt valószínűsítette, hogy Nagy-Britannia – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság – a következő két évet recesszióban tölti. Ez lenne a leghosszabb recesszió azóta, hogy a brit gazdaság teljesítményének mérése a jelenlegivel összehasonlítható módszertannal az 1920-as években elkezdődött. A brit gazdaság valószínűleg már az idén recesszióba kerül, mivel a brit jegybank előrejelzése szerint a GDP-érték várhatóan a negyedik negyedévben is csökken.

Az általánosan elfogadott technikai meghatározás alapján egy adott gazdaság akkor tekinthető recesszióban lévőnek, ha a hazai össztermék értéke két egymást követő negyedévben visszaesik. Az idei harmadik negyedévi visszaesés ugyanakkor elmaradt a Bank of England által várttól, a brit jegybank ugyanis új pénzügypolitikai előrejelzésében azt valószínűsítette, hogy a GDP az idei második negyedévben mért 0,2 százalékos növekedés után a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent. A Bank of England a negyedik negyedévre 0,3 százalékos GDP-csökkenéssel számol. A jegybanki prognózis szerint 2023 egészében a brit gazdaság teljesítménye 1,5 százalékkal, 2024-ben 1 százalékkal csökken. A brit statisztikai hivatal pénteki ismertetése szerint a harmadik negyedévi visszaesés azt is jelenti, hogy a brit GDP-érték a negyedév végén 0,4 százalékkal volt alacsonyabb a 2019 negyedik negyedévében – a nagy-britanniai koronavírus-járvány elhatalmasodása előtti utolsó teljes negyedévben – elért szintnél.

Az ONS beszámolója szerint a brit GDP-érték 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor teljesítménye a harmadik negyedévben stagnált az előző negyedévben mért 0,2 százalékos növekedés után. A szektor bruttó hozzáadott értéke szeptemberben 0,6 százalékkal csökkent havi összevetésben, de a statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy ebben része volt a szeptember 8-án elhunyt II. Erzsébet királynő búcsúszertartásainak idejére meghirdetett rendkívüli munkaszüneti napnak is. A termelőszektorok teljesítménye 1,5 százalékkal – ezen belül a feldolgozóiparé 2,3 százalékkal – csökkent a harmadik negyedévben. A statisztikai hivatal kiemeli pénteki ismertetésben, hogy ez volt az ötödik olyan negyedév egymás után, amelyben a termelőágazatok kibocsátási értéke visszaesett  -ismertette a távirati iroda.

Londoni elemzői vélemények szerint a várt ütemtől jóval elmaradó harmadik negyedévi GDP-visszaesés ellenére sem lesz elkerülhető a recesszió a brit gazdaságban. Az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics a pénteki GDP-adatismertetés után összeállított helyzetértékelésében úgy fogalmaz, hogy a 0,2 százalékos harmadik negyedévi visszaesés a brit gazdaságból mostanában érkező „ritka jó hírek” közé tartozik, a kilátások azonban továbbra is komorak. A ház a Bank of England előrejelzésével ellentétben nem jósol ugyan két évig tartó visszaesést, de 2023 egészére így is 0,7 százalékos GDP-csökkenéssel számol, és 2024-re is mindössze 1,8 százalékos növekedést vár. Egy másik tekintélyes londoni elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) péntek este ismertetett prognózisában az idei negyedik negyedévtől számolva négy negyedévig tartó recessziót valószínűsít, és ennek alapján 2023-ra 1,2 százalékos egész éves visszaeséssel számol. A CEBR hangsúlyozza, hogy Nagy-Britannia azon alig néhány magasan fejlett gazdaság között lesz – Németország társaságában -, amelyek GDP-értéke a cég várakozása szerint a jövő év egészére számolva visszaesik.