Az Apple beszállító partnerei tárgyalásokat folytatnak vietnami cégekkel az Apple Watch és MacBook gyártásának ottani megindításáról – számolt be az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva a Nikkei Asia japán hírportál.

Értesülések szerint az Apple kínai beszállítója, a Luxshare Precision Industry és a tajvani Foxconn már meg is kezdte az Apple Watch próbaszériáinak gyártását Észak-Vietnamban. A beszámoló szerint az Apple maga kérte fel a beszállítóit arra, hogy állítsanak fel MacBook-tesztgyártó sort Vietnamban.

A tömeggyártás áthelyezése azonban részben a világjárványnak tulajdonítható fennakadások, részben pedig a notebook gépek gyártásához szükséges bonyolult ellátási lánc nehézkes kiépítése miatt lassan halad.

Az Apple már megkezdte az iPhone-gyártás egyes területeinek az áthelyezését Kínából más piacokra, többek között Indiába is, ahol az év elején beindult az iPhone 13 gyártása, és a későbbiekben megkezdődik az iPad táblagépek összeszerelése is. India, a világ második legnagyobb okostelefon-piaca, valamint más országok, mint Mexikó vagy Vietnam egyre fontosabb szerepet játszanak az amerikai márkáknak beszállító cégek számára termelési telephelyeik “diverzifikálásában”, azaz áthelyezésében Kínából más régiókba. Az Apple, a Foxconn és a Luxshare Precision nem reagált azonnal a Reuters kérdéseire.

Forrás: https://asia.nikkei.com/Business/Technology/Vietnam-to-make-Apple-Watch-and-MacBook-for-first-time-e