2024 április 20

Satufékezett az OECD országok gazdasága

A tavalyi harmadik negyedévben 1,1 százalékkal, a másodikban 1,7 százalékkal, az első negyedévben pedig 0,8 százalékkal nőtt a GDP – ismertette a távirati iroda. Szűkebb körben, a G7-ek gazdasága 0,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az előző három hónap 1,2 százalékos emelkedése után. Ezen belül az Egyesült Államok GDP-je 0,4 százalékkal csökkent (a negyedik negyedévben 1,7 százalékkal nőtt), Japáné 0,2 százalékkal esett (0,9 százalék) ugyanúgy, mint Olaszországé (+0,7százalék) – áll az OECD honlapján. Németország volt az egyetlen G7-állam, amelynek javult a gazdasági helyzete: GDP-je 0,2 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévi 0,3 százalékos visszaesés után.

A március végével záródott három hónapban az EU gazdasága 0,4 százalékkal nőtt a három hónappal korábbi 0,5 százalékos bővülés után. Az eurózóna GDP-je a tavalyi negyedik negyedévhez hasonlóan 0,3 százalékkal bővült. A még nem végleges adatok szerint az összes OECD-ország közül negyedéves összevetésben a legjelentősebb gazdasági növekedést Portugália és Ausztria érte el, 2,6, illetve 2,5 százalékkal. A harmadik legnagyobb növekedést, 2,1 százalékosat Magyarországon, illetve Lettországban jegyezték fel. Az OECD-országok GDP-je az első negyedévben 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. ami szintén lassulás a tavalyi utolsó negyedévi éves szintű 4,9 százalékos bővüléshez képest.