2024 március 29

Kínában lassult az infláció, csökkentek a termelői árak


A kínai statisztikai hivatal pénteken azt közölte, hogy a fogyasztói árak növekedése a szakértői várakozásoknak megfelelően 1,6 százalékra lassult novemberben éves szinten az októberi 2,1 százalékról. Az élelmiszerárak növekedése 3,7 százalékra mérséklődött az októberi 7 százalék után. A nem élelmiszertermékek 1,1 százalékkal drágultak, ugyanúgy mint októberben.

Novemberben a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek októberhez képest, amikor még 0,1 százalékos növekedést jegyeztek fel. Elemzők is 0,2 százalékos csökkenést becsültek novemberre. Ugyancsak pénteken ismertette a kínai statisztikai hivatal, hogy a termelői árak éves szinten októberhez hasonló mértékben, 1,3 százalékkal csökkentek novemberben. Elemzők minimálisan nagyobb, 1,4 százalékos csökkenést vártak.

Kínában a termelői árak már a második egymást követő hónapban estek vissza novemberben, ezt megelőzően 2020 decembere óta nem volt csökkenés. Októberhez képest novemberben 0,1 százalékkal nőtt a termelői árindex. Kínában az idei első 11 hónapban 4,6 százalékkal nőttek a termelői árak az előző év azonos időszakához képest – tette közzé a távirati iroda.