2024 április 19

Jókorát ugrottak most a görögök

A görög statisztikai hivatal hétfőn azt közölte, hogy Görögországban a hazai össztermék (GDP) 2,7 százalékkal nőtt a szeptember végével záródott harmadik negyedévben negyedéves, és 13,4 százalékkal éves összevetésben. Az idei második negyedévben a görög gazdaság teljesítménye 2,1 százalékkal nőtt negyedéves, és 16,6 százalékkal éves szinten. Az idei első kilenc hónapban a görög GDP 9,3 százalékkal nőtt. A statisztikai hivatal azzal számol, hogy bár a folyó negyedik negyedévben lassul a gazdaság bővülése, idén így is több mint 8 százalék lesz a növekedés a tavalyi 8,2 százalékos csökkenés után. A kormány legutóbbi előrejelzésében 6,9 százalékos idei gazdaság növekedéssel számolt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) októberben közölt előrejelzésében az idei évre 6,5 százalékos, jövőre pedig 4,6 százalékos görög gazdasági bővülést várt. Az IMF az idei évre átlagosan 15,8 százalékos, jövőre kisebb, 14,6 százalékos görög munkanélküliségi rátát becsült októberben. A legfrissebb adat szerint 13 százalék volt a munkanélküliség szeptemberben, ami 2010 augusztusa óta a legalacsonyabb ismertette a távirati iroda.