2024 április 19

Nehezedő nyomás alatt a kínai feldolgozóipar

Elemzők szerint ez fokozza annak valószínűségét, hogy a kormányzat a közeljövőben újabb intézkedéseket tesz a gazdasági növekedés támogatására. A világ második legnagyobb gazdasága lenyűgöző ütemben lábalt ki a koronavírus-járvány okozta válságból, ám a lendület megtört a közelmúltban új járványgócok kialakulásának, a nyersanyagok drágulásának és az export lassulásának, valamint az ingatlanárak emelkedésének megfékezését és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó intézkedések hatására.

A közölt adatok szerint a kínai logisztikai és beszerzési szövetség (CFLP) által kiszámolt feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 50,1 pontra esett augusztusban az előző havi 50,4 pontról. Ez a tavaly februárban mért 35,7 pont óta a legrosszabb érték, és alig haladja meg a növekedést a visszaeséstől elválasztó 50 pontos küszöböt. A Reuters által megkérdezett elemzők enyhébb csökkenésre, 50,2 pontra számítottak. Borúlátásra ad okot, hogy meredeken csökkent a feldolgozóiparon kívüli, főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő szektor teljesítménye augusztusban – ismertette a távirati iroda.

A gazdaság teljesítményének több mint felét biztosító szektor beszerzésimenedzser-indexe 47,5 pontra zuhant a júliusi 53,3 pontról, ami a tavaly februári 29,6 pont óta a leggyengébb adat. Elemzők enyhe lassulásra, 52,8 pontos értékre számítottak. A két feldolgozóipart és az azon kívüli szektor teljesítményét együttesen tükröző összetett beszerzésimenedzser-index értéke 48,9 pontra esett augusztusban az előző havi 52,4 pontról.

A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. Kínában a járvány kirobbanása, 2020 januárja óta csak egyetlen egy hónapban, tavaly februárban fordult elő, hogy a CFLP által számított feldolgozóipari, illetve nem feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index értéke az 50 pontos küszöb alá került. A Nomura globális pénzügyi szolgáltató csoport elemzői szerint a vártnál gyengébb augusztusi BMI-k azt mutatják, hogy a kínai gazdaság növekedése jelentősen lassulhat a második félévben.

A Nomura arra számít, hogy Peking fenntartja a „célzott szigorítás” politikáját néhány ágazatban, különösen az ingatlanszektorban és a nagy légszennyezést okozó iparágakban, a gazdaság többi részében viszont marad az általános lazítás. Sok más elemző is arra számít, hogy a központi bank idén tovább csökkenti a bankok kötelező készpénztartalék-rátáját. Júliusban már 50 bázisponttal csökkentették a tartalékrátát, mintegy ezermilliárd jüan likviditást injektálva a piacra. Julian Evans-Pritchard, a Capital Economics, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház Kína-szakértője kiemelte: az új felmérések arra utalnak, hogy a kínai gazdaság zsugorodott augusztusban, mivel a járvány miatti zavarok súlyos csapást mértek a szolgáltatásokra.

Az ipar teljesítménye is romlott, ugyanis az ellátási keresztmetszetek tovább szűkültek, a kereslet pedig lanyhult. Bár a járványügyi korlátozások lazításával a gyengülés jórészt visszafordítható, a szigorú hitelfeltételek és a külföldi kereslet lanyhasága továbbra is visszafogja majd a kínai gazdaság teljesítményét.

A rendkívül szigorú intézkedések hatására Kínában valószínűleg sikerült megfékezni a járvány júliusban indult hullámát, belföldi fertőzésből eredő megbetegedést augusztus 30-án már a harmadik egymást követő napon nem találtak.