2024 március 28

Kínában kapkodják az új autókat

A Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége (CPCA) azt közölte, hogy a New Energy Vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek augusztusi értékesítése 111 százalékkal, 529 ezerre ugrott. Az ágazati szervezet az adat ismertetésével egy időben a NEV-járművek idei eladására vonatkozó előrejelzését 6 millióra javította az eddig becsült 5,5 millióról, miután tavaly 2,99 millió ilyen járművet értékesítettek az ázsiai országban. Kínában a múlt hónapban valamivel több mint 2,1 millió autót gyártottak, 41,9 százalékkal többet a tavaly augusztusinál. A CPCA adatai szerint az amerikai Tesla sanghaji üzeméből augusztusban 76 ezer 965 ezer elektromos jármű került ki. Ebből 34 ezer 502 személygépkocsi került belföldi piacra, 42 ezer 463 ezer pedig exportra – ismertette a távirati iroda.