2024 március 29

Gyorsabban nőtt a kiskereskedelem és az ipar Kínában

Az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom augusztusban az elemzői várakozásoknál gyorsabb ütemben emelkedett Kínában, ugyanakkor az ingatlanszektorból továbbra is kedvezőtlen adatok érkeztek – derül ki a kínai statisztikai hivatal  jelentéseiből.
A jelentés szerint a kiskereskedelmi forgalom augusztusban hat hónapos csúcsra gyorsult, a júliusi 2,7 százalék után 5,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Elemzők átlagosan 3,5 százalékos növekedésre számítottak. A kínai ipari termelés március óta nem látott ütemben bővült. Az ipari kibocsátás éves üteme a júliusi 3,8 százalékról 4,2 százalékra gyorsult, 0,4 százalékponttal az elemzői konszenzus felett. A 41 fő ágazat közül 24-ben mértek emelkedést. A járműgyártás kibocsátása augusztusban 30,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit ezen belül az elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek (New Energy Vehicles – NEV) termelése 117 százalékkal ugrott meg. Pénteken közölte a kínai statisztikai hivatal a beruházási adatokat is.

Az állóeszköz-beruházások 5,8 százalékkal nőttek az első nyolc hónapban, 0,3 százalékponttal az elemzői konszenzus felett. Az infrastruktúra-fejlesztések 8,3 százalékkal bővültek az egy évvel ezelőttihez képest, 0,9 százalékponttal meghaladva a január-júliusi adatokat. A kínai GDP-ben csaknem egyharmados súlyú ingatlanpiacon azonban a befektetések múlt hónapban 13,8 százalékkal csökkentek, ami a legnagyobb ütemű visszaesés 2021 decembere óta. Az ingatlanpiac lassulását jelzi a lakáseladások augusztusi 30,3 százalékos visszaesése, valamint az árak csökkenése. Júliushoz képest a lakáspiacon 1,3 százalékkal mozdultak lefelé az árak, amire 2015 óta nem volt példa. Az újlakások ára augusztusban havi szinten 0,3 százalékkal csökkent. Augusztusban a kínai statisztikai hivatal által vizsgált 70 városból 50-ben csökkentek az újlakásárak, az előző havi 40-hez képest, míg a használtlakások piacán 56 városban mértek csökkenést a júliusi 51-hez képest – ismertette a távirati iroda.

A Capital Economics elemzőház értékelése szerint a kínai gazdaság – ha kis mértékben is – de valamivel jobban teljesített a várakozásnál augusztusban, de a növekedési lendület gyengült és a szeptember még kedvezőtlenebbnek ígérkezik. A kínai GDP növekedési üteme az első fél évben 2,5 százalékosra lassult éves összevetésben a kormány szigorú zéró-Covid politikájának és a lassuló globális gazdasági növekedés hatására. Elemzők a növekedési kockázatok között említették a koronavírus-járvány megfékezését célzó várható lezárásokat. Eközben egyre pesszimistább elemzői várakozások jelentek meg az idei növekedési kilátásokról. A korábbi 4 százalékos bővülés helyett egyre több elemző már csak 3 százalékos GDP-növekedéssel számol a kormány 5,5 százalékos hivatalos prognózisával szemben. A Fitch Ratings csütörtökön ismertetett negyedéves jelentésében felülvizsgálta a kínai növekedési kilátásokat: idén 2,8 százalékos, jövőre pedig csak 4,5 százalékos gazdasági növekedést várnak.