2024 április 19

Visszamennek dolgozni a franciák, javul az üzemanyag-ellátás

A sztrájkot meghirdető CGT szakszervezet jelentette be, hogy a TotalEnergies egyik olajfinomítójában a nyugat-franciaországi Donges-ban véget ért a tiltakozás, négy másik létesítményben viszont folytatódott. A nyolc francia olajfinomítóból öt tartozik a TotalEnergies-hez. A TotalEnergies vezetősége a kormány nyomására múlt héten megállapodott a többségi szakszervezetek képviselőivel a 7 százalékos béremelésről novembertől, valamint 3 és 6 ezer euró közötti rendkívüli bónusz kifizetéséről minden munkavállalónak.

A sztrájkot meghirdető CGT szakszervezet azonban – amely 10 százalékos fizetésemelést követelt, 7 százalékot az inflációra, 3 százalékot pedig a cég által az első fél évben elkönyvelt 10,6 milliárd eurós nyereség igazságosabb elosztásaként – nem írta alá a megállapodást, és a sztrájk folytatására buzdította a dolgozókat. A szakszervezet szerdán viszont ajánlatot tett „a megmozdulás befejezésére” a TotalEnergies vezetőségének, amelyet az visszautasított a CGT szerint. Az olajvállalat az AFP hírügynökségnek ezt azonban nem erősítette meg. Az ajánlat új munkahelyekről és beruházásokról szólt, valamint „helyi tárgyalásokról a sztrájkolók specifikus problémáiról”. A CGT arra is garanciát kért, hogy nem fogják retorziók érni a sztrájkolókat.

A kormány összesítése szerint a benzinkutak 20 százalékánál van hiány legalább egyik üzemanyagból, míg az arány a hétvégén 30 százalék volt. „A helyzet egyértelműen javul” – jelentette ki Élisabeth Borne miniszterelnök. „Tudom, hogy a helyzet még nehéz nagyon sok honfitársunk számára, de a javulás megkezdődött, és szeretném még egyszer arra kérni a sztrájkoló dolgozókat, hogy vegyék fel a munkát” – tette hozzá a nemzetgyűlésben. Az ellátás javítása érdekében a kormány továbbra is hatóságilag kötelez egyes sztrájkoló olajipari dolgozókat a munkafelvételre, arra hivatkozva, hogy a megállapodás megszületett a fizetésemelésekről.

Patrick Pouyanné, a TotalEnergies elnök-vezérigazgatója, aki a sztrájk szeptember 27-i kezdete óta nem szólalt meg, kedden nyilvánosan kijelentette, hogy belefáradt azt hallgatni folyton, hogy a fizetése 52 százalékkal emelkedett egy év alatt, miközben 2017 óta állandó összegű a fizetése, és alacsonyabb, mint más európai és amerikai vállalatigazgatóknak. A kormány szerdán azt kérte tőle, hogy inkább az általa vezetett cégen belüli szociális párbeszédet oldja meg – közölte az MTI.