2024 április 19

Újabb sztrájkot hirdetettek a mozdonyvezetők

.A személyszállításban hétfő hajlani 2 órától szerda hajnali 2 óráig lesz munkabeszüntetés.  A szakszervezet legutóbb a napokban sztrájkolt, a 48 órás munkabeszüntetés augusztus 13-án ért véget. Azóta viszont nincs előrelépés a bértárgyaláson, mert a munkaadói oldal „kivárásra játszik”, így folytatni kell a nyomásgyakorlást – közölte a GDL.

A dolgozók azért élnek a sztrájkhoz fűződő alapvető jogukkal, mert a vállalat továbbra is inkább az adófizetők pénzét költi ahelyett, hogy tisztességes béreket fizetne a dolgozóinak – hangsúlyozták, türelmet és megértést kérve az utazóktól.

A GDL 3,2 százalékos béremelést és a koronavírus-járvány megpróbáltatásai miatt 600 eurós prémiumot követel, a bérmegállapodást pedig 28 hónapra kötné meg. A DB 3,2 százalékos emelést ajánl, de 40 hónapra kötne megállapodást – közölte a távirati iroda.

A sztrájkban a bérek mellett szerepe van a hatalmi harcnak is, amelyet a nagyjából 40 ezer embert – mozdonyvezetők mellett vonatkísérőket is – képviselő GDL folytat a DB-nél működő másik, sokkal nagyobb érdekképviselettel, a mintegy 200 ezer munkavállalót összefogó vasutas és közlekedési dolgozók szakszervezetével (EVG).