2024 március 29

Törökök szerezhetnek többséget a horvát műtrágyagyárban

A cég 54,52 százalékos részesedéssel rendelkezik Horvátország egyetlen műtrágyagyárában, a kutinai Petrokemijában – közölte az N1 horvát hírcsatorna.

Az INA és PPD közleménye szerint a Petrokemija átvilágítása és az adásvételi tárgyalás két évig tartott, a folyamat lezárása pedig akkor következik be, amikor a szerződésben foglaltakat teljesíti a török konszern. A Terra Mineralna Gnojiva vállalatot az INA és a PPD közösen alapította 2018-ban. Ezt követően fele-fele arányban 300 millió kunával (16 milliárd forint) tőkésítették fel a műtrágyagyárat, elkerülve ezzel annak csődbe jutását. A vállat stratégiai fontosságú volt, a bruttó hazai össztermék (GDP) 0,9 százalékát adta akkor, és több állami vállalat jövője is függött tőle. A Petrokemija új többségi tulajdonosa átstrukturálta és optimalizálta az üzleti folyamatokat, megváltoztatta a cég üzleti modelljét, amely így már követni tudta az aktuális igényeket és a piaci mozgásokat. 2018 óta a Petrokemija nem fizetett osztalékot a részvényeseinek, a pénzt a cég további fejlődésére fordították. A gáz magas ára miatt tavasszal azonban le kellett állítani a Petrokemija termelését. Ennek ellenére nem történt elbocsátás, a béreket folyamatosan kifizették és tiszteletben tartották a kollektív szerződésben foglalt jogokat – közölte a távirati iroda.

A Terra Mineralna Gnojiva vállalaton kívül 17,9 százalékos részesedéssel rendelkezik a Petrokemijában a horvát állami vagyonkezelő vállalat, a CERP, továbbá 12,73 százalékkal az egyetlen horvát tulajdonban lévő bank, a Horvát Postabank, 6,09 százalékkal az Adria-kőolajvezetéket kezelő Janaf horvát vállalat, 5,45 százalékkal a horvát Privredna Banka és 0,08 százalékkal a kisrészvényesek. A sajtóközlemény szerint a YILDIRIM-csoport 1963-as megalapítása óta globális erővé nőtte ki magát. Öt kontinens 54 országában tevékenykedik, és több mint 18 ezer embert foglalkoztat. Tevékenysége szerteágazó, egyebek között kohászattal, bányászattal, műtrágyagyártással, energiahordozók kereskedelmével és kikötői szolgáltatásokkal is foglakozik.