2024 április 19

Tízmilliárd eurót spóroltak a német vállalatok az üzleti utak hiányán

A munkaadói érdekképviseletek országos szövetségének (BDA) támogatásával működő IW (Institut der deutschen Wirtschaft)gazdaságkutató intézet vizsgálata szerint a német cégeknél a koronavírus-járvány kezdete óta sokkal kevesebb üzleti utat szerveznek, és inkább online megoldásokkal építik és tartják a kapcsolatot a partnerekkel. Az átalakulás révén egyedül 2020-ban hozzávetőleg 11 milliárd euró (3960 milliárd forint) megtakarítás keletkezett a vállalkozásoknál – ismertetette a kölni intézet még nem publikált tanulmányát a Rheinische Post című lap a hírportálján.

A tanulmány szerzői számításaikhoz az üzleti utak szervezésére és az úgynevezett vállalati mobilitásmenedzsmentre szakosodott szolgáltatók országos szövetségének (Verband Deutsches Reisemanagement – VDR) adatait használták, amelyek szerint a német cégek a járvány előtti utolsó teljes évben, 2019-ben 55,3 milliárd eurót költöttek üzleti utakra. Ez az összeg 2020-ban 10,1 milliárd euróra csökkent.

A mintegy 45 milliárd eurós különbség azonban nem értelmezhető közvetlenül megtakarításként. Ennek oka, hogy az üzleti utak elmaradása sok vállalat számára az üzletmenetre is káros volt, például ha a törölt utak miatt nem sikerült új üzleti megállapodásokat kötni. A VDR rendszeresen végzett felméréseiben 2020-ban a megkérdezett cégek 38,3 százaléka, 2021-ben pedig 24,8 százaléka válaszolta azt, hogy pillanatnyilag nincs sürgős szükség üzleti útra.

„Ha a 2020-as felmérés 38,3 százalékos értékét átszámítjuk a 45 milliárd euróval csökkentett üzleti utazási kiadásokra, akkor 17,3 milliárd euró a becsült megtakarítás” – írták az IW kutatói, akik szerint azonban feltételezhető, hogy 2020-ban a vállalatok a világjárvány fenyegetésének hatása alatt több üzleti utat ítéltek feleslegesnek, mintha átlagos körülmények között dönthettek volna. Ezért inkább az idei felmérés adatai tűnnek alkalmasnak annak megállapításához, hogy a cégek mennyit spórolnak az üzleti utak korlátozásával, és ezen adatok alapján 11,2 milliárd euró a megtakarítás – áll a tanulmányban.

„Az üzleti utak költsége valóban komoly tétel a vállalati számlákon, és jelentős megtakarítási lehetőségeket rejt magában. A vállalatok több mint háromnegyede felismerte ezt, és a válság előtti 2019-es évhez képest az utazások tartós csökkentésével tervez” – írták a tanulmány szerzői. Ugyanakkor sok vállalat többet fektetett be informatikai eszközeibe, hogy javítsa a digitális kommunikációt a működésében. Így az idén várhatóan 8,6 százalékkal növekednek a vállalati informatikai kiadások tavalyhoz képest – tették hozzá.