2024 április 19

Tartós a francia infláció, de legalább lassul

Franciaországban a 12 havi infláció augusztusban 5,8 százalék volt a júliusi 6,1 százalék után. A jelentés szerint az infláció fékeződése annak köszönhető, hogy lassult az energiaárak növekedése, ami még így is 22,2 százalék volt éves bázison. Az áremelkedés a gazdaság minden területén érezhető: az élelmiszerárak egy év alatt augusztusban 7,7 százalékkal emelkedtek a júliusi 6,8 százalékhoz képest, míg a szolgáltatások árai júliushoz hasonlóan 3,9 százalékos emelkedést mutattak. „Egyelőre még korai az infláció tényleges lassulásáról beszélni” – jelentette ki az AFP hírügynökségnek Charlotte de Montpellier, az ING Bank elemzője. Hozzátette: erre utal az is, hogy a havi szintű áremelkedés továbbra is gyorsul, a júniusi 0,3 százalék után 0,4 százalék volt júliusban és augusztusban is.

Éves összehasonlításban viszont 2021 július óta most történt először lassulás. Bár Olivier Véran kormányszóvivő pénteken úgy vélte, hogy Franciaország júliusban elérte az inflációs csúcsot, elemzők szerint az orosz gázszállítások bizonytalanságai miatt nehéz kijelenteni, hogy nem ősszel lesz-e a csúcspont. „Nem tudom, hogy a csúcs megvolt-e, de az biztos, hogy az infláció tartós” – idézte az AFP Alexandre Bompard-t, a Carrefour áruházlánc vezetőjét. A lakossági áram- és gázárak kormányzati korlátozásának köszönhetően a francia infláció alacsonyabb, mint a legtöbb uniós országban – emlékeztetett kedden Bruno Le Maire gazdasági miniszter. A kormányszóvivő pénteken ugyanakkor jelezte, hogy a több mint egy évvel ezelőtt befagyasztott lakossági energiaárak várhatóan a jövő év elején változni fognak – közölte a távirati iroda.