A dél-romániai Doicesti községben építi meg az amerikai NuScale Európa első moduláris atomreaktorát.

A Bukaresttől 90 kilométernyire lévő Dambovita megyei Doicesti község egykori hőerőművének helyén építi meg az amerikai NuScale Európa első kisméretű moduláris atomreaktorát (SMR) – jelentette be hétfőn Virgil Popescu román energiaügyi miniszter, David Turk amerikai energiaügyi miniszterhelyettessel közösen tartott sajtóértekezletén. Felidézte: Klaus Iohannis román államfő és John Kerry amerikai klímaügyi különmegbízott a tavaly novemberi Glasgow-i klímacsúcson állapodott meg arról, hogy Románia úttörő szerepet vállal a tiszta, kibocsátásmentes, megfizethető és stabil energiaforrást ígérő SMR-technológia európai meghonosításában – ismertette a távirati iroda. Popescu szerint Románia ezzel újabb lépést tesz energetikai függetlensége, biztonságának szavatolása felé.

A NuScale Power vállalattal 2019-ben aláírt memorandum alapján Románia tavaly egy 1,2 millió dolláros, vissza nem térítendő támogatást kapott az Egyesült Államok kereskedelmi és fejlesztési ügynökségétől (USTDA), hogy lehetséges telepítési helyszíneket azonosítson az első moduláris atomreaktor számra. Doicesti községet a cernavodai atomerőművet működtető Nuclearelectrica állami vállalat javaslata alapján választották ki a projekt helyszínéül. A román szaktárca közleménye szerint itt hat modulból álló, 462 megawatt elektromos teljesítményű SMR-típusú erőművet építenek, 193 állandó munkahelyet hozva létre, amely évi négymillió tonnával csökkenti Románia szén-dioxid-kibocsátását.

Az Egyesült Államok egy SMR-típusú atomreaktor-szimulátort bocsát a bukaresti műszaki egyetemen rendelkezésére, hogy elősegítse annak a mérnöknemzedéknek a felkészítését, amely az új technológiát fogja működtetni – közölte hétfőn az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége. A külképviselet kifejezte meggyőződését: a bukaresti képzési központ is hozzásegíti Romániát, hogy vezető szerepet töltsön be a moduláris atomreaktorok európai meghonosításában. Az amerikai energiaügyi miniszterhelyettest a román kormányfő is fogadta. Nicolae Ciuca szerint Románia az egyedüli európai ország, amely észak-amerikai (kanadai) technológiát használ az atomenergia előállítására. Romániának új energiaforrásokra van szüksége és az országban politikai egyetértés van az atomenergetikai ágazat fejlesztéséről.