2024 március 28

Romániában csökkent az ipari termelés az idei első három negyedévben

Romániában a nyers adatok szerint 1 százalékkal csökkent az ipari termelés az idei első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
A szezonális és a naptárhatással kiigazított érték szerint a csökkenés 1,6 százalék volt a vizsgált időszakban. Szeptemberben az ipari termelés 0,8 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint a tavalyi év kilencedik hónapjához mérten, a kiigazított érték szerint pedig 1,6 százalékkal emelkedett. Augusztushoz mérten az ipar kibocsátása 12,4 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint és 0,4 százalékkal esett vissza a kiigazított érték szerint. Az első három negyedévben a nyers adatok szerinti 1 százalékos csökkenést főleg a villamos- és hőenergia, illetve a gáz előállítása és szolgáltatása okozta, amely 6,7 százalékkal esett vissza. A bányaipari kitermelés 3,9 százalékkal maradt el a tavalyitól, ugyanakkor a feldolgozóipar kibocsátása 0,2 százalékkal nőtt. Az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele az idei első kilenc hónapban csaknem 27 százalékkal nőtt éves összevetésben. A statisztikai intézet szintén hétfőn közölte, hogy az új ipari megrendelések 19 százalékkal nőttek az idei első kilenc hónapban. Tavaly egész évben 7,1 százalékkal nőtt a román ipari termelés, miután 2020-ban 9,2 százalékkal, 2019-ben pedig 2,3 százalékkal mérséklődött éves összevetésben. Az ipar kibocsátása a román bruttó hazai termék mintegy 20 százalékát adja.