2024 április 19

Roche – remekül fogytak a koronavírus-tesztek

A világ egyik legnagyobb gyógyszergyártója csütörtökön közölte, hogy 32,13 milliárd svájci frank bevételre tett szert az első félévben, ami 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi, 30,37 milliárdos értéket.

A vállalat nyeresége 8,21 milliárd frankra rúg, ami 3 százalékkal kevesebb a 2020-ban elért 8,46 milliárd franknál. Az
egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 9,05 frankra rúg, szemben az egy évvel korábbi 9,32 frankkal.

Árfolyamhatástól megtisztítva a bevételek 9 százalékkal, a nyereség pedig 2 százalékkal emelkedett az első félévben.

A fő üzletágak közül a gyógyszerértékesítés bevételei 3 százalékkal, 21,67 milliárd frankra csökkentek, a diagnosztikaié
viszont 51 százalékkal, 9 milliárd frank fölé emelkedtek.

A gyógyszerek értékesítését az első negyedévben még visszavetette, hogy kevesebben keresték fel az orvosokat, és
kevesebb beteget vettek fel kórházakba a koronavírus-járványkövetkeztében. Emiatt a gyógyszerértékesítési üzletág bevételei az első negyedévben még 9 százalékkal csökkentek, a másodikban viszont – főleg az új gyógyszerek sikeres bevezetésének hatására – 4 százalékkal nőttek – ismertette a távirati iroda.

A diagnosztikai üzletágat a COVID-tesztek és a rutinvizsgálatok iránti erős kereslet támogatta.

A baseli székhelyű Roche menedzsmentje továbbra is arra számít, hogy változatlan árfolyammal számolva idén pár, legfeljebb öt százalék körüli mértékben emelkedhetnek a vállalat bevételei, csakúgy mint az egy részvényre jutó mageredmény.

Severin Schwan, a Roche vezérigazgatója kiemelte: az első félévben jó eredményeket ért el a vállalat, amit főleg az új
gyógyszerek és a COVID-19 tesztek iránti erős kereslet indokol. Hozzátette, hogy a koronavírustesztek iránti kereslet a második negyedévben elérte a csúcspontot, és valószínűleg csökkenni fog a második félévben, bár ez még a világjárvány alakulásától is függ.

„Ez a vírus velünk marad, továbbra is mutálódni fog, így továbbra is szükség lesz vakcinákra, új vakcinákra és emlékeztetőkre, valamint tesztekre és gyógyszerekre” – fogalmazott.