A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,55 pontos csökkenéssel, 44 130,06 ponton nyitott csütörtökön.
A szerdai záróértékéhez képest minimálisan gyengült.

A Stoxx Europe 600 index 0,38 százalékkal kezdett magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,59 százalékkal erősödött. Londonban az FTSE-100 index 0,07 százalékkal csökkent a kezdéskor, a frankfurti DAX index 0,42 százalékkal nyitott magasabban, Párizsban a CAC-40 index pedig 0,57 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,45 százalékos, Madridban 0,40 százalékos indexemelkedéssel indult a csütörtöki tőzsdenap. Az amerikai inflációs nyomás tartós csökkenésének reménye csütörtökön pozitívan hathat az európai értékpapírpiacokra. Júliusban az amerikai infláció a vártnál jóval nagyobb mértékben, 8,5 százalékra húzódott vissza az előző hónapban elért 9 százalékos, több mint negyven éve legmagasabb szinttől.

A szerdai amerikai inflációs jelentés után megnőtt a tőzsdei befektetők kockázatvállalási hajlandósága, ami megmutatkozott a csütörtöki globális tőzsdenap ázsiai kezdetén is. Az ázsiai indexek többsége másfél-két százalékos nyereséget ért el. A piacok reményei szerint a Fed a csillapodó inflációs nyomásnak köszönhetően enyhít a monetáris szigorítás pályáján is. A tőzsdei jelentések szezonja lassan a végéhez közeledik, de csütörtökön még számos jelentősebb cég beszámolója keltheti fel a piacok figyelmét.

Az olajár csökkent, az amerikai olajkészletek az elmúlt héten a várt 73 ezer hordó helyett 5,5 millió hordóval emelkedtek. Elhárult az európai Barátság kőolajvezetéken is a szállítási fennakadás. Az olajár eddig 3 százalék körüli heti nyereségnél tart, de hat havi mélypont közelében, az ukrajnai háború előtti szinten. Az európai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,09 százalékkal állt alacsonyabban hordónként 91,84 dolláron, a Brent 0,11 százalékkal csökkent 97,28 dollárra.

Az arany spot ára csökken, 0,32 százalékkal áll alacsonyabban unciánként 1786,40 dolláron. Az eurót 0,04 százalékkal jegyzik erősebben 1,0306 dolláron.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,55 pontos csökkenéssel, 44 130,06 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest minimálisan gyengült – ismertette a távirati iroda.